2014. december 31.

Xwoman interjúja

Most pedig következzen Xwoman interjúja!



Mutatkozz be néhány mondatban! Mit érdemes rólad tudni a fandomon belül és a való életben?

Sziasztok! Xwoman volnék, szerintem sokatoknak ismerős a nevem. Fandomon belül nem sokat tudok mondani magamról, hiszen íróként már jó ideje felhagytam a Harry Potter fanficekkel. Viszont jó ideig nagyon sok történetet írtam ebben a világban és számtalan kihíváson vettem részt. Persze, az, hogy már nem vagyok aktív tagja a HP fandomnak, nem jelenti azt, hogy már nem szeretem ezt a világot, csak én már kifogytam az ötletekből a témában. Való életben pedig… Nem sok érdekeset tudok magamról mondani. Szeretek írni, olvasni, gondozni a szobanövényeimet. És szeretem a békákat.

Mik voltak a döntő érvek amellett, hogy elfogadd a felkérésünket? (Amit ezúton is köszönünk!)

Igazából nem kellett sokat gondolkodnom, hogy mit feleljek, hiszen nagyon megörültem a felkérésnek. Jólesik, hogy még mindig emlékeznek rám HP-s körökben. Meg amúgy is jó ötletnek tartom ezt a kihívást, sok lehetőség van benne, remélem, az írók ezt ki is használják majd.

Vettél-e már részt alkotóként vagy szervezőként kihíváson korábban? Ez valamelyest módosítja a hozzáállásodat a történetek véleményezéséhez?

Hajaj! Rengeteg kihíváson írtam már, voltam szervezőó és zsűri is. Szóval tudom, milyen íróként a körmünket rágni, hogy vajon az olvasók mit szólnak a történethez, és szervezőként azon izgulni, hogy minden zökkenőmentesen működjön. Igen, úgy vélem, ez eléggé meghatározza, hogyan értékelem a történeteket.

Voltál-e már valaha zsűritag? Ha igen, milyen tapasztalataid vannak?

Voltam, hivatalosan most harmadszor szerepelek zsűritagként, de ezen kívül többször is véleményeztem már játékokban. A tapasztalataim egyelőre pozitívak, még akkor is, ha nem szokásom véka alá rejteni a negatív véleményemet az adott történetről. Legalábbis nem érkezett olyan visszajelzés, hogy valamelyik szerző komolyan megmorcult volna rám. De saját írásaim tekintetében is jót tett a zsűrizés, hiszen mások történetein keresztül a saját hibáimat jobban le tudom szűrni.

A zsűrizés, kritikaírás kapcsán, vannak-e rögzült szokásaid, meghatározó szempontjaid?

Vannak. Általában először az összes történetet olvasom el, és a mezőnyhöz képest állítom fel a ponttáblázatot. Illetve a helyesírási hibákra kevésbé megyek rá, inkább a tartalmi, stilisztikai dolgokat nézem.

Készülsz valamilyen módon a zsűrizésre?

Lelkileg készülök, de amúgy más szempontból nem igazán. Csak várok türelmesen a történetek megérkezéséig.

Mit jelent számodra a karácsony? Meghatározóak lesznek ezek az érzések, gondolatok, emlékek számodra a történetek befogadásánál?

A karácsony számomra a családot, az együtt töltött időt jelenti… Vagyis jelentette, mert sajnos az elmúlt egy év folyamán történt a családunkban egy s más, ami miatt idén nem igazán fogom tudni szépnek látni ezt az ünnepet. Igen, azt hiszem, meghatározóak lesznek ezek a dolgok a történetek olvasásakor, valószínűleg érzékenyebb leszek rájuk az átlagosnál. De többek között ezért is vállaltam ezt a zsűrizést. :)

Vannak előzetes elvárásaid a készülő történetekkel kapcsolatban?

Vannak bizony, méghozzá elég magasak. Általában kihívások előtt inkább várakozó állásba helyezkedem, viszont a jelentkezők névsorát látva ezúttal biztos vagyok benne, hogy szoros lesz a verseny. A legtöbb jelentkezőtől olvastam már, és tudom, mire képesek, úgyhogy látatlanban azt mondom, jó történeteket hoznak majd nekünk.

Apró hóbagoly kopogtat az ablakodon, hogy üzenetet vigyen az íróknak. Mit írsz a pregamenre?

Kedves Szerzők! Nagyon bízom bennetek, szóval kérlek, ne okozzatok csalódást! (Vagy ha mégis… jaj lesz nektek!)





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése