Ismerkedjetek meg jobban ismét egy zsűritaggal!
Mutatkozz be néhány mondatban! Mit érdemes rólad tudni a fandomon belül és a való életben?
Mutatkozz be néhány mondatban! Mit érdemes rólad tudni a fandomon belül és a való életben?
Egyik
ismérvem, hogy nehezen tudok történetet kezdeni, így most ezt az interjút sem
tudom, hogy kéne kezdeni, de majd kikerekítek belőle valamit, elvégre a
történetek esetében is így szokott ez lenni.
2005-ben
fedeztem fel a HP fandomot, nem magát a könyveket, mert akkora már túl voltam
az első könyvön meg az addig megjelent filmeken, de úgy a negyedik filmre
tehető, hogy végleg elkapott a Potter láz, és a Startlapon böngészgetve a Harry
Potter linkeknél rátaláltam az Egy páratlan év linkjére, beleolvastam és ott
ragadtam. Innen egyenes út vezetett a Merengőre egy kis Álomvilágos kitérővel,
ahol a Martion Mágustanoda nevű szerepjátékhoz megalkotott nicknevem lett
később az írói nicknevem. A Luthien Lovemagic névnek az eredete három dologból
eredeztethető. A Luthient J.R.R. Tolkien A
szilmarilok című könyvéből kölcsönöztem, a Lovemagic pedig eredetileg az
egyik kezdetleges fanfictionöm címe lett volna, emellett szeretetvarázst
jelent, ami az egyik kedvenc szóösszetételen, valamint, ami még az ötletet
adta, az a HP 4-ben elhangzó egyik mondat, amit Harry mond, mikor belép
Weasleyék megbűvölt sátrába: „I love magic.” Ebből, ha elvesszük az I-t és
összevonjuk, meg is kapjuk a második L betűmet. Általában LL-nek vagy
Luthiennek becéznek, de aki tudja az igazi nevem, az használja a Zsanit is.
Mindegyiket ugyanúgy szeretem :)
2006
nyarán töltöttem fel az első fanfictionöm, a Tapmancs lelkét, ami egy fejezetnek indult, aztán azóta már
huszonegy van belőle, de még mindig nem befejezett. Aztán jött a slash meg
számtalan kihívás, így gyarapodott a történeteim száma is. Nem csak HP
fandomban írogatok, hanem van néhány ázsiai pop/rock, anime, film és sorozatos
történetem is, meg néhány original, bár a HP azért uralkodó maradt.
Mostanában
inkább fordítással foglalkozok, mint írással, most a Kívánság Üst egy kivétel,
remélem, sikerül jó történetet alkotnom, ami az ajándékozottamnak tetszeni fog.
Ezen kívül még a Száz-Szó-Szépre szoktam írogatni, ha megihlet az adott téma.
A
való életben boldog párkapcsolatban élek, van egy majdnem diplomám, amitől már
csak egy nyelvvizsga választ el, van egy viszonylag jó munkahelyem nyár óta,
szóval úgy érzem, minden rendben van velem :)
Mik
voltak a döntő érvek amellett, hogy elfogadd a felkérésünket? (Amit ezúton is
köszönünk!)
Úgy
megdöbbentett a felkérés, hogy mire végiggondoltam volna az érveket, már el is
küldtem a választ, hogy elfogadom a felkérést. Tényleg így volt :D Azóta
foglalkoztat a kérdés, hogy mi alapján kerültem kiválasztásra, tényleg kíváncsi
lennék rá :)
Vettél-e
már részt alkotóként vagy szervezőként kihíváson korábban? Ez valamelyest
módosítja a hozzáállásodat a történetek véleményezéséhez?
Mindkét oldalon voltam már. 2011 óta vagyok a
Mindenízű Drazsé Kihívás egyik szervezője, ami ha nem is teljesen tudatosan, de
biztos vagyok benne, hogy változtatott azon, hogyan nézek egy történetre.
Sokszor észreveszem, hogy azt mérlegelem egy történet olvasása közben, hogy ezt
kitenném-e vagy visszadobnám az írónak, mikor rájövök, hogy épp a Merengőn
olvasok, és nem az MD-re nézek át egy történetet xD Néha az adminüzemmódom
automatikusan bekapcsol.
Íróként is vettem részt számtalan kihíváson, sok
tapasztalatom van arról az oldalról is. Megtanított például értékelni a
kritikákat, vagy azt hogyan látják a történeteimet az olvasók. Ezt szerintem
fontos minden írónak legalább egyszer megtapasztalni, az egyik útja lehet a
fejlődésnek.
Voltál-e
már valaha zsűritag? Ha igen, milyen tapasztalataid vannak?
Még
nem. Egy kicsit izgulok miatta.
A
zsűrizés, kritikaírás kapcsán, vannak-e rögzült szokásaid, meghatározó
szempontjaid?
Nincs
különösebb szokásom kritikaírásnál. Talán annyi, hogy egyszer végigolvasom a
történetet és utána megírom az első benyomásaimat, hagyom egy kicsit ülepedni,
utána ha van még valami, amit át akarok még adni az írónak, azzal kiegészítem,
és csak utána küldöm el a véleményt. A cselekmény fontos, az, hogy mennyire van
a történetnek íve, mennyire gördülékeny a nyelvezet, mennyire ragad magával az
ötlet.
Készülsz
valamilyen módon a zsűrizésre?
Mostanában
ritkábban írok kritikát, ezért a most futó MD drabble kihívás történeteire írt
kritikáimmal próbálom kicsit felkészíteni magam a feladatra.
Mit
jelent számodra a karácsony? Meghatározóak lesznek ezek az érzések, gondolatok,
emlékek számodra a történetek befogadásánál?
Általában
a karácsonyi hangulat az ünnep előtt pár nappal szokott magával ragadni,
szeretem megélni érzelmileg ezt az időszakot. Amikor elkezdenek felkerülni a
történetek, pont hangulatban leszek, ami biztosan segíteni fog a történetek
befogadásában.
Vannak
előzetes elvárásaid a készülő történetekkel kapcsolatban?
Nincsenek.
Minden kihívás egyedi, így mindig más-más történetek születnek. Ilyenkor nem
nézem meg, milyen történeteket írtak eddig az írók, mert egy kihívás más,
minden írónak más oldalát mutatja meg egy-egy ilyen verseny.
Apró
hóbagoly kopogtat az ablakodon, hogy üzenetet vigyen az íróknak. Mit írsz a pergamenre?
Azt
üzenem, hogy ne izguljanak, nem kell félni tőlem, megpróbálok minden egyes írót
építő kritikával ellátni, amiből reményeim szerint tanulhatnak majd. És
természetesen minden egyes írónak és olvasónak meghitt, békés ünnepeket kívánok
:)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése