Hópelyhek tánca

Eseménydús napra virradt. Az esti Karácsonyi bál előtt még gyakorolni kell a tökéletes keringőzést a diákoknak, különben nem vehetnek részt a délutáni adventi vásáron Roxmorts főterén, ahol csupa varázslatos meglepetés várja őket. Hermione Granger és Perselus Piton pedig egész nap közösen kell, hogy felügyelje a gyerekeket, nehogy letapossák egymás lábát, alkohol-tartamú italt fogyasszanak, vagy felgyújtsák a fenyőfát.

A története címe: Hópelyhek tánca

Szereplők: Hermione Granger, Perselus Piton

Kulcsok:

1.Kulcs: Karácsonyi tradíciók – adventi vásár

2.Kulcs: Szereplők – Hermione Granger, Perselus Piton

3.Kulcs: Karácsony szelleme - varázslatos

4. Kulcs: Páros-kémia – non-canon

5.Kulcs: Titkos kulcs – tánctanulás – Tűz Serlege

Műfaj: romantikus

Korhatár: nincs korhatár

Figyelmeztetések: enyhe OOC karakterek, a biztonság kedvéért jelölöm

Leírás: Eseménydús napra virradt. Az esti Karácsonyi bál előtt még gyakorolni kell a tökéletes keringőzést a diákoknak, különben nem vehetnek részt a délutáni adventi vásáron Roxmorts főterén, ahol csupa varázslatos meglepetés várja őket. Hermione Granger és Perselus Piton pedig egész nap közösen kell, hogy felügyelje a gyerekeket, nehogy letapossák egymás lábát, alkohol-tartamú italt fogyasszanak, vagy felgyújtsák a fenyőfát.

Minden jog J. K. Rowlingot illeti, én csak kölcsönvettem a karaktereit és helyszíneit magam és mások szórakoztatására.

Hópelyhek tánca

Hermione Granger nosztalgikus mosollyal az arcán figyelte a keringőző diákokat. A Trimágus Tusa idején megtartott Karácsonyi bál mindig is komoly hagyományokkal rendelkezett, ahol elvárták, hogy az ifjú nemzedékek tánctudása ne hozzon szégyent a Roxfortra.

Hermione, az ifjú bűbájtan professzor, ezért is szorgalmazta annyira a táncórákat. Még tíz év múltán is emlékezett arra a bálra, melyen negyedéves korában ő volt Viktor Krum partnere, és hála az ő titkos óráiknak, nekik igazán remekül ment a parketten való tündöklés-forgolódás – ellenben például Harryvel, aki sosem táncolt korábban. Csodaszép este lehetett volna, ha Ron nem viselkedik olyan lehetetlenül. Utólag persze rájött, hogy barátja féltékeny volt, amiért a bolgár kviddics-sztárt választotta partneréül, de ő egyáltalán nem bánta. Nagyszerű órákat töltött a társaságában, és bár eleinte gyakran léptek egymás lábára, önfeledt nevetésük mindenért kárpótolta őket. Ráadásul ekkor kapta élete első csókját is. Nem volt ugyan szerelmes a fiúba, de mégis meleg szívvel emlékezett vissza minden vele töltött pillanatra.

Gondolatai visszatértek a jelenbe, mikor meghallotta az oly jól ismert cinikus hangot.

- Ha a ma esti bálon is így fognak csetleni-botlani, több időt fognak a gyengélkedőn eltölteni, mint a nagyteremben. Hová tették a ritmusérzéküket? Olyan a hátuk, mintha púposak lennének, húzzák ki magukat!

Hermionénak nevetni lett volna kedve a tiráda hallatán, de komolyságot erőltetett az arcára, és nyugodt hangon megszólalva fordult kollégája felé.

- Talán hatékonyabb lenne a szidás helyett megmutatni nekik, hogyan is kell helyesen csinálni – mondta a boszorkány jó hangosan, hogy minden diák hallja.

Perselus Piton felvonta a szemöldökét; úgy nézte a nőt, mint egy különösen bonyolult talányt. Hermione állta a tekintetét, majd nem bírta visszatartani a kikívánkozó megjegyzést.

- Vagy esetleg attól fél, hogy ön sem táncol különb módon, mint a gyerekek?

A bájitalmester rosszul viselte a provokációt. A nőhöz lépett, és mielőtt reagálhatott volna, már táncoltak is. Piton magabiztosan vezette, tartása egyenes volt, mozdulatai pedig sugározták mindazt az eleganciát, melyet a keringő megkíván. A három perc alatt mindvégig egymást nézték, pillantásaik szavak nélkül kommunikáltak. A nagyterem mennyezetéről egyszer csak sűrű pelyhekben hullani kezdett a hó, jelezve, hogy odakint ugyanez történik, amit a diákok boldog nevetéssel konstatáltak. A mágikus gramofonból szóló zene lassan véget ért, a gyerekek pedig megtapsolták a bemutatót tartó professzoraikat. Piton grimaszolt, majd elhátrált Hermionétól.

- Folytassák a gyakorlást! Addig nem mennek sehova, amíg tökéletes nem lesz a tudásuk, ha kell, a bál kezdetéig itt maradnak!

- De hát délután vásár van Roxmortsban! – ellenkeztek felháborodottan a diákok.

- És készülődnünk is kell estére – szólt a másik ellenvetés.

- Akkor igyekezzenek! – adta ki a parancsot a tanár.

Mire eljött az ebédidő, Piton megkegyelmezett nekik, és útjukra bocsátotta az izgatott diákokat, akik már alig várták, hogy belevessék magukat az adventi vásár varázslatos forgatagába.

- Úgysem tartotta volna őket itt estig – vetette oda Hermione, Piton pedig gonosz mosollyal az arcán nézett rá.

- Ne vegyen rá mérget!

- Maga előbb borult volna ki, mintsem kitör a diáklázadás a délutáni programok miatt.

- Úgy véli, türelmetlen vagyok? – A bájitalmester rá jellemző módon vonta fel szemöldökét.

- Véletlen sem hagyná el ilyen sértés a számat – kacagott a nő.

- Pedig, amilyen pimasz és szemtelen lett az elmúlt években, nagyon is magára vallana.

- Tudom, hogy ön ezt nem bóknak szánta, de én annak veszem.

- Na, látja, pont erről beszélek, Granger. – Piton színpadiasan széttárta karjait.

- A végén még azt kell gondolnom, kedvel. Hiszen, bár semmi kedveset nem mond, de azt sem azon a hangszínen, ahogy Pomonával vagy Sybill-lel beszél.

- Maga teljesen el van tévelyedve, kisasszony. Jó, hogy azt nem gondolja rögtön, hogy szerelmes vagyok magába.

- Ugyan, professzor, ahhoz azt is feltételeznem kéne, hogy egy érzéketlen kő helyett dobogó szíve van a mellkasában. – Hermione ugyan csipkelődő stílusban beszélt, de a hangjának különös mellékhangzása volt.

- Merlinre, maga roppant bosszantó – sóhajtotta a férfi, és fáradt arckifejezéssel kezdte masszírozni orrnyergét.

- És az igazgatónőnek hála, délután is élvezheti a társaságomat Roxmortsban. De nehogy félreértse a helyzetet, Piton, ez nem randi.

- Granger, még azt kell gondolnom, maga akar tőlem valamit, azért provokál. Előbb a tánc, most ez…

- Ne aggódjon, semmi olyat nem akarok magától, amit maga sem tőlem.

- Ez mégis mit jelentsen? – döbbent meg Piton.

- Találja ki! – válaszolta Hermione, majd a férfinak hátat fordítva kivonult a nagyteremből, ahová érkeztek az ebédelni kívánó diákok.

A boszorkány már harmadik éve tanított a Roxfortban, átvette a bűbájtan oktatását a nyugdíjba vonuló Flitwick professzortól. Pitonnal kezdetben igazán fagyos volt a viszonyuk, de valamilyen furcsa okból kifolyólag McGalagony igazgatónő elég gyakran bízta meg őket közös feladatokkal – mint a táncoktatás felügyelése vagy a vásári kíséret –, amelyek során változott a kapcsolatuk. Hermione megszokta és valamelyest át is vette Piton stílusát, aki hajlandó volt időnként kikérni a véleményét bájital kísérleteihez. Anélkül kerültek bizalmasabb viszonyba, hogy az zavarta volna őket.

Hermione a lakosztályában elfogyasztott egy csésze teát és megevett mellé néhány vajas süteményt. Mrs. Weasley küldte őket néhány napja Ginnyvel, mikor meglátogatta barátnőjét, hogy személyesen mesélje el, Harry végre összeszedte magát, és megkérte a kezét. Őszintén örült barátai boldogságának, de rádöbbent, ő maga mennyire vágyik már rá, hogy valaki szeresse.

A teázás után rétegesen felöltözött, majd lement a bejárathoz, hogy összegyűjtse a roxmortsi látogatáshoz szükséges engedélyeket. A diákok már kisebb csoportokban gyülekeztek, mikor Piton is megjelent örvénylő talárja kíséretében.

Pontban két órakor elindultak a falu felé, a növendékek izgatottan siettek előre, míg ők kollégájával lemaradva, szótlanul sétáltak a sűrű hóesésben. Hermionét nem zavarta a csend, a férfi társaságában kifejezetten meghittnek érezte.

Már távolról hallották a vásár zsivaját és a mágikus hangfalakból szóló karácsonyi zenét. Mikor beértek Roxmorts főterére, a boszorkány megérezte a sütemények, a forralt mézbor és a sült gesztenye édes illatorgiáját. Madame Rosmerta csilingelő hangon invitált mindenkit pultjához, kóstolják meg különleges italait: a fahéjas vajsört, a különböző ízesítésű krémes-habos forró csokijait vagy a lángnyelv whiskyvel felturbózott teáit. Hermione el is határozta, hogy majd később kipróbálja valamelyik ünnepi kreációt.

Keresztülsétálva a kirakodók között, több ismerős arcot is észrevett, akiknek kedvesen kellemes ünnepeket kívánt, Piton azonban csak szótlanul biccentett. A férfi azóta egy szót sem szólt hozzá, mióta a nagyteremben faképnél hagyta. Zsebre dugott kézzel sétált tőle tisztes távolságban, s a boszorkány azon morfondírozott, mit gondolhat vajon Piton arról, amit korábban mondott neki. Értette vajon, mit nem mondott ki?

A nő már egy ideje tudta, többet érez egykori tanára iránt, mint amit valaha is gondolt volna. Az együtt töltött idő alatt nem csupán megkedvelte a zordnak és érzéketlennek tartott professzort, de bele is szeretett, és úgy érezte, a férfi sem közömbös iránta, csak talán még ő sem jött rá. Mást talán kínzott volna, ha egy olyan személlyel kell tölteni az idejét, aki nem viszonozza az érzéseit, de őt nem. Amikor a bájitalmester társaságában volt, boldogságot érzett.

Szándékosan provokálta délelőtt, mert tudta, magától nem kérné fel táncolni, így viszont megkaphatta a táncát, mert sejtette, nem az egyik diákkal fogja szemléltetni a keringőzés művészetét. Azóta vágyott rá, hogy az előző tanév végén, a Végső csata évfordulójának tiszteletére rendezett bálon táncoltak. Igaz, akkor sem a férfi kérte fel, hanem hölgyválasz lévén pont fordítva, de Piton nem utasította el. Azóta sem tudta feledni azt a varázslatos érzést, melyet a karjaiban érzett.

Tovább köröztek a vásárban. Az édességes pultoknál hosszú sorokban várták, többnyire roxfortos diákok, hogy kiszolgálják őket. Egy másik stand körül karácsonyi díszítésű arany cikeszek és megbűvölt seprű makettek repkedtek, megint máshol mozgó ünnepi jeleneteket ábrázoló képeslapokat láttak. Hermione egy könyves árus láttán érzett csábítást, hogy átnézze a portékát, hátha talál valami kincset, de nem szerette volna, ha Piton türelmetlenkedik miatta.

- Megnézheti, ha nem tart órákig – ajánlotta váratlanul a férfi, mintha a gondolataiban olvasna.

- Nem muszáj…

- Hermione, látom magán, hogy akarja, úgyhogy ne kéresse magát!

- Köszönöm. – Hermione örömében puszit nyomott a kollégája arcára, majd elpirulva merészségén, a könyvek felé fordult, így nem láthatta Piton meghökkent arckifejezését.

Hosszú percekig válogatott, lapozgatta a könyveket, észre sem vette, mikor lépett a férfi is közelebb, csak akkor eszmélt fel, mikor keresztbe nyúlt előtte egy bőrkötésű könyvecskéért. Miközben húzta vissza a kezét Piton, akkor vette észre, hogy nem is könyv, hanem egy napló van a bájitalmesternél.

- Nem is tudtam, hogy szokott írni – jegyezte meg meglepetten.

- Nem az érzéseimet meg hasonló lányregénybe illő gondolatokat, mint gondolja – gúnyolódott.

- Hát akkor? – kíváncsiskodott tovább Hermione.

- Bájital ötleteket, kutatási eredményeket, szaklapokban publikált cikkeim vázlatát – sorolta a férfi, s közben belelapozott a könyvecskébe. – Maga szokott írni?

- Igen, bár hagyományos értelemben. Rendszertelen időközönként kiöntöm a lelkem.

Piton kérdőn nézett, de ennél részletesebb magyarázatot nem kapott. Hermione ismét a könyvek felé fordult, majd kiválasztott kettőt megvételre, egy karácsonyi mesekönyvet és egy mágikus szokásokról szóló kalauzt.

- Meséket olvas? – kérdezte érdeklődve a bájitalmester, mikor tovább sétáltak. A nő nem vette észre, de fizetéskor Piton két naplót is vásárolt, majd zsebébe csúsztatott.

- Igen, mert szeretném megismerni a varázsvilág történeteit is, hogy ha egyszer lesz saját gyermekem, ne csak a mugli mesékkel ismertethessem meg, amik az én gyerekkoromban fontosak voltak. Számomra nagyon fontosak az ilyen továbbadható hagyományok. Maga sosem akart családot alapítani?

- Meglepődne, ha erre őszintén válaszolnék.

- Miért? A végén még kiderülne, hogy van szíve? – szurkálódott a boszorkány.

- Maradjunk annyiban, nem vagyok annyira gyerekgyűlölő, mint amennyire lehetnék az idióta, hozzá nem értő diákok miatt.

Hermione nem reagált, de mélyen érintették a férfi szavai. Azonban, mielőtt a képzelete elragadhatta volna, Piton újra megszólalt.

- Jöjjön, igyunk valamit!

Visszatértek Madame Rosmerta standjához, és rendeltek két fahéjas-szegfűszeges vajsört, majd a poharakkal a kezükben elsétáltak a jégpálya irányába. Csendesen kortyolgatták a fűszeres italokat, közben pedig a jégen bohóckodó-piruettező diákokat figyelték.

- Elégedetté teszi, hogy tanár lett? – törte meg végül a némaságot a férfi.

- Persze, miért ne tenne?

- Sokan várták magától, hogy egy napon majd magas beosztású minisztériumi tisztviselő lesz. Ehhez képest egyesek csalódtak magában, mikor megpályázta, majd az elnyerése után el is fogadta Filius pozícióját.

- Kevés ember véleménye érdekel, akiké pedig igen, támogattak a döntésemben. A szüleimnek, a barátaimnak az a fontos, hogy boldog legyek, ehhez pedig azt kell csinálnom, ami örömet okoz. Gondolom, a maga álma azonban nem az iskola volt.

- Szerencsére Minerva támogatja a kutatási vágyaimat és a konferenciákon való részvételemet, ha cserébe rendszeresen részt veszek ezeken a felügyeleteken.

- Igazságos alkunak tűnik.

- El ne árulja az igazgatónőnek, de az is. Albus ugyanezeket elvárta tőlem, de nem igazán volt cserébe engedékeny. Kísérletezhettem persze, de az fel sem merülhetett, hogy a kastélyt emiatt elhagyjam. Neki elsősorban a kéme voltam, utána az alkalmazottja, és erre előszeretettel emlékeztetett is.

- És a tanítást nem élvezi, igaz?

- Egyesek nem értik, miért vagyok maximalista. Pedig, ha belegondol, logikus. A bájitalok komoly precizitást igényelnek több okból is. A főzési folyamat veszélyes lehet, ha nem megfelelő módon végzik, a végeredmény sem mindegy, mennyi kárt okozhat, ha elrontják, ahogy az sem, eközben mennyi alapanyag megy kárba – magyarázta. Piton kellemesen mély baritonja elbódította Hermionét, aki hálás volt, hogy ennyire mélyen beleláthat a gondolataiba. Úgy érezte, aznap igazán megismerheti őt.

- Nem enne egy kis sült gesztenyét? Mióta megéreztem az illatát, ehetnékem van.

- Miért is ne? Legalább harminc éve ettem utoljára – válaszolta elgondolkozva Piton, és az árus felé indultak.

A növekvő tömegben kénytelenek voltak közelebb lépni egymáshoz, s időnként óhatatlanul is összeért a karjuk. Egyikük sem igyekezett eltávolodni vagy megelőzni a véletlen érintéseket, amit Hermione jó jelnek vett.

- Édesszájú? – kérdezte a nő, mikor a gőzölgő gesztenyével teli papírzacskókkal a kezükben a főtér széle felé indultak.

- Nem igazán. De miért fontos ez?

- Csak érdeklődtem. Hogy ha egyszer kedvet kapnék kitúrni a manókat a Roxfort konyhájáról, hogy én készítsek valamit, tudjam, mivel érdemes kínálni magát. A válasza alapján nem süteménnyel. Szóval, mi a kedvence?

- Miért, elkészíti nekem? – Piton meglepetten vonta fel a szemöldökét.

- Még az is meglehet. Mondjuk karácsonyra… - válaszolta sejtelmesen a boszorkány.

- A májas hasé.

- Rendben, megjegyeztem. – Hermione gyomrában pillangók repdestek a férfi halvány mosolya láttán.

Lassan szemezgették a gesztenyét, közben a diákokat figyelték, akik önfeledten élvezték a vásár forgatagát. A boszorkány azon gondolkozott, vajon az a Piton, akit ma megismert, huzamosan is megmarad-e, vagy a kastélyba visszatérve a kötözködő énje kerekedik megint felül. Mert bár kedvelte úgy is a férfit, mi több, beleszerelmesedett a mogorva pincedenevérbe is, de ez a verzió még magasabb szintre emelte az érzéseit.

- Hamarosan kezdődik a fényünnepség, talán közelebb kéne mennünk felügyelni a diákokat, mielőtt valamelyik felgyújtja a fenyőt – jegyezte meg a bájitalmester cinikusan, Hermione pedig válaszul bólintott. Zsebébe süllyesztette a gesztenye maradékát, és elindult a férfi után.

- Esetleg mi is részt vehetnénk a gyertyagyújtásban.

- Ha gondolja, maga menjen, de én inkább itt maradok.

- Kérem, Perselus, jöjjön maga is. Karácsony van, a szeretet ünnepe, a fényünnep pedig az elhunyt szeretteinkre való emlékezés miatt olyan fontos. Biztosan van valaki, akire ön is szívesen emlékezik… - Hermione barna tekintete reménykedéssel volt teli. Piton mélyet lélegzett, majd aprót lépve a nő felé közeledett.

A boszorkány szeretett volna belelátni a férfi fejébe, látni agyának fogaskerekeit mozgásba lendülni; majd lekúszni a szívébe, hogy megismerhesse az érzéseit. Szerette volna megkérdezni, kiért gyújt lángot, de félt a választól. Rettegett, hogy még mindig Lily Evans emlékébe szerelmes, és neki esélye sincs kivívni a helyet.

Perselus Piton azonban nem csak mellé lépett, hanem egy pillanatra a kezét is megfogta. Egy röpke, lágy érintés volt csupán, de épp elegendő ahhoz, hogy a gyomrában a pillangók újra szárnyra keljenek, torkában pedig gombócot érzett, mikor közel hajolt hozzá, hogy a fülébe suttogja bársonyos hangján:

- Igaza van.

Bár a kezét elengedte, de szorosan mellette maradt, mikor az esti szürkületben a Roxmortsba látogatók körbeállták a főtér közepén álló hatalmas fenyőfát, melyeken a szivárvány minden színében pompázó díszek már hetek óta függtek, azonban a gyertyák még lángjukra vártak.

Pontosan négy órakor mindenki előhúzta pálcáját, és valamennyi hegyéből sárga fénygömbök repültek fel, mintha millió szentjánosbogár volna, hogy meggyújtsák a gyertyákat. Hermione könnyes tekintettel figyelte a megható pillanatot, és mindazokra gondolt, akik már nem lehettek közöttük. Régi barátokra, tanárokra, mindazokra, akik a háború idején eltávoztak.

Miután a fa már teljes fényében pompázott, percekig tartó csend következett, mindenki mozdulatlanul, szipogva maradt a helyén. A boszorkány egyszer csak arra eszmélt, hogy kezét újra Perselusé keresi, érinti, fogja. Megszorította. Nem nézett felé, továbbra is a fenyőt csodálva elmosolyodott. Érezte, tudta, ez egy varázslatos nap, amit nem a mágia tesz azzá, hanem a remény, hogy a szerelme viszonzásra lelhet.

Már oszlott körülöttük a tömeg, mindenki hallótávolságon kívül volt tőlük, mikor Piton halkan megszólalt.

- Nem gondolok annyit édesanyámra, mint kellene. Köszönöm, hogy emlékeztetett erre.

- Biztosan csodálatos asszony volt. – Hermione megkönnyebbült, hogy a férfi nem Lilyre gondolt.

- Az volt. Csak elkövetett egy hibát. Nem a megfelelő emberbe szeretett bele, és ezért élete végéig büntette őt a sors – mesélte halk, szomorú hangon.

Meghitt pillanat volt, mikor végre egymás szemébe néztek, és Perselus továbbra is fogta a kezét, ráadásul utat engedett a szívébe.

- Igaza volt, Hermione – suttogta bársonyos hangon.

- Miben? – kérdezte halkan.

- Maga semmi olyat nem akar tőlem, amit én sem magától. És a mai nap után kétséget sem hagy afelől, mit érez. Most már én is be merem vallani magamnak és önnek… neked. Örülök, hogy az életem része lettél.

- Nem tudom, mi történt ma délután, de az csodálatos volt. Félreismernek az emberek, mikor azt hiszik szívtelen és érzéketlen vagy. – Hermione hangja el-elcsuklott a meghatottságtól.

- A táncóra után mintha te is azt mondtad volna, csak egy kő van a szívem helyén – szúrta közbe Perselus cinikusan.

- Tudod, szemtelen vagyok és pimasz. És szeretlek provokálni.

- Igazi griffendéles vagy – morogta szeretetteljesen, majd égnek emelte tekintetét.

- Ebbe ne menjünk bele, mardekáros barátom – nevetett a nő. – A lényeg, hogy tudom, mindig is tudtam, hogy van szíved, hogy képes vagy szeretni. Láttam az emlékeidet…

- Hermione, te még mindig amiatt aggódsz, hogy Lilyt szeretem?

- Azt mondtad, örökké.

- Akkor azt hittem. De ma már más a helyzet. Megismertelek téged, és a ma délután után úgy érzem, igazán megismertelek. – A férfi egy pillanatra a feje fölé pillantott, majd újra Hermione boldog, könnyes arcát figyelte. – Hiszel nekem?

- Annak ellenére, hogy ma délután úgy viselkedsz, mintha nem lennél önmagad, és ez felettébb zavarba ejtő, ám roppant vonzó is, igen.

- Helyes, Granger kisasszony, tíz pont a Griffendélnek – suttogta játékos hangon, majd hozzá hajolt, és gyengéd megcsókolta a hidegtől kipirult arcát, majd az orrát, végül ajkait.

Csodálatos percek teltek el, míg egymást ölelve-csókolva álltak Roxmorts főterén, a karácsonyi fenyő fényeinek bűvkörében. Kizárták a külvilágot, nem érdekelte őket, hányan lesznek szemtanúik, csak az számított, hogy végre megtört a jég.

- Komolyan képes voltál ekkora nyilvánosság előtt megcsókolni? – kérdezte nevetve a boszorkány, mikor ajkaik elszakadtak, ám egymástól nem távolodtak el. Összesimulva, homlokukat a másikénak döntve álltak a hóesésben.

- Muszáj volt. Ha te is felnéztél volna, látod, hogy egy fagyöngy koszorú lebegett a fejünk felett.

- És csak úgy idekerült a semmiből?

- Mondtam, Granger, a fejünk felett lebegett.

- Szerintem, Piton, csak kellett egy kifogás, mert magadtól nem mertél volna megcsókolni, ezért hallucináltál.

- Úgy gondolod?

- Igen.

Válaszul Piton ismét megcsókolta, ezúttal már nem ismerkedő gyengédséggel, hanem szenvedélyes vággyal. Pihegve húzódtak el egymástól percekkel később.

- Még mindig úgy gondolod?

- Ha utána megint ilyen csókot kapok, akkor igen.

- Cseles boszorka. Most viszont már azt hiszem, indulnunk kéne vissza az iskolába, a diákok már nincsenek itt. – Mindketten körbenéztek, de valóban, az esti bálra való készülődés miatt az ifjúság visszatért a Roxfortba.

Kézen fogva sétáltak végig a friss hóban, és boldogok voltak.

Hermione visszagondolt a Végső csata napjára. Mikor visszatért a Szellemszállásra Voldemort bukása után, nem hitte, hogy a még éppen csak lélegző Perselus Pitonra talál. De aznap megmentette az életét. Akkor még nem is sejtette, hogy nem csupán egy professzora életét, hanem a szerelméét ragadja vissza a halál torkából.

- Remélem, még nem telt be teljesen a táncrended – szólalt meg a férfi, visszarángatva kedvesét a jelenbe.

- Azt hittem, már sosem kérsz fel magadtól – nevetett Hermione, Perselus pedig csak gúnyosan mosolygott.

Aznap este Hermione Granger csak Perselus Pitonnal táncolt, ahogy hátralévő élete valamennyi bálján.

VÉGE