Interjú woolfeval

"Kedves Olvasó!

Mielőtt lejjebb görgetnél az interjúhoz, engedd meg, hogy néhány szóban bemutatkozzak. Huszonnégy éves vagyok, egyetemista, Miskolcon tengetem napjaimat, részmunkaidőben óvodai nyelvtanárként tevékenykedem. És jelenleg pizsamában ülök. Ez nagyon, nagyon fontos. Műfajilag főként az angst és dráma keretein belül mozgolódom, és eddig még csak slash történetekkel rukkoltam elő, de ami késik, nem múlik - egyre jobban érdekel a femslash és hetero párosítás is. Remélem, az interjút végig tudod olvasni, nem unod el magad közben!"

Hogyan és miért választottad az írói nevedet?

2013-ban váltottam woolfe névre, előtte Insomniac Heart-ként tevékenykedtem. A váltás oka nagyon egyszerű volt: megpróbáltam lefejteni minden kompromisszumot magamról, hogy csakis belső gondolatvilágom magja maradjon meg. Ezt képviseli a woolfe név, amelyet Virginia Woolf nevéből alkottam, aki legkedvesebb íróm és ihlető forrásom egyben.

Minek a hatására kezdtél el írni, és mikor?

Erre nagyon nehéz válaszolni, mert első írott szövegem nagyjából tizenhárom éves koromban készült el (tizenegy éve), de indikátorára, arra az egy bizonyos pontra vagy olvasott szövegre nem emlékszem. Sőt, arra sem, mi volt a története, kik voltak a szereplői. Átfogó hatásként édesanyám és bátyám könyvszeretetét mondanám, az olvasás nálunk természetes és állandó hobbi.

Melyik a szívednek legkedvesebb fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?

Ez egy nagyon kegyetlen kérdés, mert nehéz rá felelni, ahogyan a legkedvesebb regényt sem tudnám kiválasztani, itt is bajban vagyok, ezért engedjétek meg, hogy több történetet is felsoroljak. Az egyik legnagyobb hatású fanfiction votivtól A főbenjáró, erre szavaim sincsenek, valahol egész mélyen kapott el, folyamatosan a hatása alatt vagyok. Stoobie Farkasvér című története számomra nagyon mély mondanivalóval bír, a társ fogalmáról, a társ szerepéről, a társságról úgy általában. Zajec az Ecce homo soraiban megteremtette azt a kafkai és csinovnyik légkört, ami a legjobb értelemben nyomaszt, és betetézte egy csokor pszichózissal, úgyhogy tökéletes tálalás egy magamfajta olvasónak. Raistlin stílusa nyűgöz még le, tőle nem is szeretnék darabot kiemelni, mert elég sokat forgatok rendszeresen.

Az első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel, akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy alapbeállításon, és később formáztok?

Mindent úgy írok, hogy beadásra készül, tehát nincs piszkozatom, élesben játszok, a saját megszokott formázásom szerint, ami a sorkizárt, Calibri betűtípus, aztán igazítom a kihíváson megadott formai követelményekhez.

Van-e olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után?

Szokásom vissza-visszanézni a régi írásaimat. Egyrészt nagyon nosztalgikus érzés, mindig kapcsolódik hozzá egy-egy emlék, másrészt sokat tudok tanulni belőlük, és arra is jók, hogy a megtett utamat is lássam. Azért van olyan is, amin szörnyülködök. Írástól függő. :’D

Mihez kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?

Semmivel. Nem csalogatom, jön az majd magától. Igyekszem nem görcsölni rajta – de úgyis görcsölök, mert utálok nem írni -, filmeket nézni, olvasni, nem magamra erőltetni, mert annak semmi értelme. És vagy jön, vagy nem jön. Képtelen vagyok kordában tartani.

Van-e olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád  jellemző volt, és kénytelen voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert lebuktat téged?

Van, biztosan, sokféle is. De nem igazán szeretnék leszokni róla. Mint említettem, levetkőztem magamról a kompromisszumokat, az írás nekem élvezet, nem pedig verseny. Egy kihívásban is a kihívást szeretem, a kulcsokat, az ihletődés és alkotás folyamatát, ezért biztos vagyok benne, hogy aki olvasott már tőlem, az úgyis felismer.

Melyik (kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)

Legjobbnak kettőt tartok, és talán pont azért, mert mindkettő egy magánéleti válságban íródott, ráadásul töményen tartalmaz önéletrajzi elemeket is. Ez a két darab az Egy őrült lélek máglyákat keres és a Lét mögött identitás.

Ha már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd időben kézre adja?

Utolsó pillanatos ember vagyok. Általában már az elején elkezdem formálni, merre indulok el, a kulcsok kiosztása után kezdődik a lehetőségek pörgetése, de bennem teljesen meg kell érnie a gondolatnak, hogy leülve meg is írhassam. Ha nem szakít félbe a magánéletem, akkor egy szuszra írom meg, ha egyéb elfoglaltságaim is adódnak, darabolnom kell, de mindig az utolsó pillanatban. Esett már meg, hogy direkt elkezdtem időben, be is fejeztem, de a leadás napjának hajnalában kikívánkozott egy másik, amin szintén sokat elmélkedtem, és végül azt adtam be.

Ismerős már mindenkinek az a "játék", hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban válaszolj.)

Mindig őszintén válaszolok. Ez csak egy játék, senki sem tűnik tőle okosabbnak vagy butábbnak, műveltebbnek vagy műveletlenebbnek. Akik ismernek, úgyis ismerik az ízlésemet is, akik pedig nem, azoknak a véleménye ennyire számítson?

Gyermekkorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az? 

Mazsola és Süsü. Olvasva és bámulva egyaránt.

Ha lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a hétköznapokban?

Utaznék. Nem konkrét helyekre mennék, hanem utaznék, bejárnám Európát, hiszen a vonatjegyet nem kellene fizetnem így. Szóval, igen, végigbliccelném a kontinenst, aztán a világot.

Ha kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?

Ezek most nagyon személyes kívánságok lennének, amiket nem szívesen osztanék meg, de hogy ne is kerüljem ki a válaszadást, írok három olyat, ami mindig jól jönne:

- korlátlan mennyiség a világ legfinomabb kávéiból és teáiból

- anyagi biztonság, hogy a következőre legyen időm:

- korlátlan számú könyvet tartalmazó szoba

Mi az a dolog, ami számodra leginkább megtestesíti a karácsonyt?

A család. Nagyon pici családom van, nincsenek se nagyszüleim már, se édesapám, ezért nálunk a karácsony egyenlő azzal a karácsony előtti néhány nappal, amikor közösen készülünk, sütünk, filmezünk, zenét hallgatunk. Mivel édesanyám ápolónőként dolgozik, ezért ezek a napok még értékesebbek, hiszen karácsonykor is gyakran munkába kell állnia. (Anyukám hókiflijének illata. Ezt muszáj beleírnom. :’D)