"Kedves Olvasó!
Mielőtt lejjebb
görgetnél az interjúhoz, engedd meg, hogy néhány szóban bemutatkozzak.
Huszonnégy éves vagyok, egyetemista, Miskolcon tengetem napjaimat,
részmunkaidőben óvodai nyelvtanárként tevékenykedem. És jelenleg pizsamában
ülök. Ez nagyon, nagyon fontos. Műfajilag főként az angst és dráma keretein
belül mozgolódom, és eddig még csak slash történetekkel rukkoltam elő, de ami
késik, nem múlik - egyre jobban érdekel a femslash és hetero párosítás is.
Remélem, az interjút végig tudod olvasni, nem unod el magad közben!"
Hogyan és miért
választottad az írói nevedet?
2013-ban váltottam
woolfe névre, előtte Insomniac Heart-ként tevékenykedtem. A váltás oka nagyon
egyszerű volt: megpróbáltam lefejteni minden kompromisszumot magamról, hogy
csakis belső gondolatvilágom magja maradjon meg. Ezt képviseli a woolfe név,
amelyet Virginia Woolf nevéből alkottam, aki legkedvesebb íróm és ihlető
forrásom egyben.
Minek a hatására kezdtél el írni, és
mikor?
Erre nagyon nehéz
válaszolni, mert első írott szövegem nagyjából tizenhárom éves koromban készült
el (tizenegy éve), de indikátorára, arra az egy bizonyos pontra vagy olvasott
szövegre nem emlékszem. Sőt, arra sem, mi volt a története, kik voltak a
szereplői. Átfogó hatásként édesanyám és bátyám könyvszeretetét mondanám, az
olvasás nálunk természetes és állandó hobbi.
Melyik a szívednek legkedvesebb
fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?
Ez egy nagyon
kegyetlen kérdés, mert nehéz rá felelni, ahogyan a legkedvesebb regényt sem
tudnám kiválasztani, itt is bajban vagyok, ezért engedjétek meg, hogy több
történetet is felsoroljak. Az egyik legnagyobb hatású fanfiction votivtól A
főbenjáró, erre szavaim sincsenek, valahol egész mélyen kapott el, folyamatosan
a hatása alatt vagyok. Stoobie Farkasvér című története számomra nagyon mély
mondanivalóval bír, a társ fogalmáról, a társ szerepéről, a társságról úgy
általában. Zajec az Ecce homo soraiban megteremtette azt a kafkai és csinovnyik
légkört, ami a legjobb értelemben nyomaszt, és betetézte egy csokor
pszichózissal, úgyhogy tökéletes tálalás egy magamfajta olvasónak. Raistlin
stílusa nyűgöz még le, tőle nem is szeretnék darabot kiemelni, mert elég sokat
forgatok rendszeresen.
Az
első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel,
akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy
alapbeállításon, és később formáztok?
Mindent
úgy írok, hogy beadásra készül, tehát nincs piszkozatom, élesben játszok, a
saját megszokott formázásom szerint, ami a sorkizárt, Calibri betűtípus, aztán
igazítom a kihíváson megadott formai követelményekhez.
Van-e
olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel
ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után?
Szokásom vissza-visszanézni a régi
írásaimat. Egyrészt nagyon nosztalgikus érzés, mindig kapcsolódik hozzá egy-egy
emlék, másrészt sokat tudok tanulni belőlük, és arra is jók, hogy a megtett
utamat is lássam. Azért van olyan is, amin szörnyülködök. Írástól függő. :’D
Mihez
kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?
Semmivel. Nem
csalogatom, jön az majd magától. Igyekszem nem görcsölni rajta – de úgyis
görcsölök, mert utálok nem írni -, filmeket nézni, olvasni, nem magamra
erőltetni, mert annak semmi értelme. És vagy jön, vagy nem jön. Képtelen vagyok
kordában tartani.
Van-e
olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád jellemző volt, és kénytelen
voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert
lebuktat téged?
Van, biztosan,
sokféle is. De nem igazán szeretnék leszokni róla. Mint említettem, levetkőztem
magamról a kompromisszumokat, az írás nekem élvezet, nem pedig verseny. Egy
kihívásban is a kihívást szeretem, a kulcsokat, az ihletődés és alkotás
folyamatát, ezért biztos vagyok benne, hogy aki olvasott már tőlem, az úgyis
felismer.
Melyik
(kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása
közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)
Legjobbnak kettőt
tartok, és talán pont azért, mert mindkettő egy magánéleti válságban íródott,
ráadásul töményen tartalmaz önéletrajzi elemeket is. Ez a két darab az Egy
őrült lélek máglyákat keres és a Lét mögött identitás.
Ha
már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki
már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd
időben kézre adja?
Utolsó pillanatos
ember vagyok. Általában már az elején elkezdem formálni, merre indulok el, a
kulcsok kiosztása után kezdődik a lehetőségek pörgetése, de bennem teljesen meg
kell érnie a gondolatnak, hogy leülve meg is írhassam. Ha nem szakít félbe a
magánéletem, akkor egy szuszra írom meg, ha egyéb elfoglaltságaim is adódnak,
darabolnom kell, de mindig az utolsó pillanatban. Esett már meg, hogy direkt
elkezdtem időben, be is fejeztem, de a leadás napjának hajnalában kikívánkozott
egy másik, amin szintén sokat elmélkedtem, és végül azt adtam be.
Ismerős már mindenkinek az a "játék",
hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van
tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra
tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy
kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt
vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban
válaszolj.)
Mindig őszintén válaszolok. Ez csak egy játék,
senki sem tűnik tőle okosabbnak vagy butábbnak, műveltebbnek vagy
műveletlenebbnek. Akik ismernek, úgyis ismerik az ízlésemet is, akik pedig nem,
azoknak a véleménye ennyire számítson?
Gyermekkorodban
mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az?
Mazsola és Süsü.
Olvasva és bámulva egyaránt.
Ha
lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit
megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a
hétköznapokban?
Utaznék. Nem
konkrét helyekre mennék, hanem utaznék, bejárnám Európát, hiszen a vonatjegyet
nem kellene fizetnem így. Szóval, igen, végigbliccelném a kontinenst, aztán a
világot.
Ha
kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?
Ezek most nagyon
személyes kívánságok lennének, amiket nem szívesen osztanék meg, de hogy ne is
kerüljem ki a válaszadást, írok három olyat, ami mindig jól jönne:
- korlátlan
mennyiség a világ legfinomabb kávéiból és teáiból
- anyagi
biztonság, hogy a következőre legyen időm:
- korlátlan számú
könyvet tartalmazó szoba
Mi az a dolog, ami számodra leginkább
megtestesíti a karácsonyt?
A család. Nagyon pici családom van,
nincsenek se nagyszüleim már, se édesapám, ezért nálunk a karácsony egyenlő
azzal a karácsony előtti néhány nappal, amikor közösen készülünk, sütünk,
filmezünk, zenét hallgatunk. Mivel édesanyám ápolónőként dolgozik, ezért ezek a
napok még értékesebbek, hiszen karácsonykor is gyakran munkába kell állnia. (Anyukám
hókiflijének illata. Ezt muszáj beleírnom. :’D)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése