Interjú Zajecel

„Magamról sosem tudtam sokat beszélni, a tényeket felsorakoztatni meg igen unalmas dolog, így tényleg csak pár szóban mutatkoznék be, hogy ki is van Zajec mögött: egy negyed évszázadot leélt valaki, aki könyvek nélkül elveszne a világban, és akinek az írás egy egérút a valóságból a képzeletbe, ami számára már-már egy másik dimenzióban létező realitás. Egyébiránt egy igazi történelemfanatikus, aki főleg az angol-francia-porosz-osztrák 18-19. századi diplomáciatörténetre van specializálódva, de amúgy mindenevő a históriában. Az ELTE-n hallgat történelmet, a Károlin emberi erőforrásokat, itthon németet és önmagát. Utóbbi az elmúlt időben igen fontos a számára, igyekszik javítani magán, és nem érti, miért beszél E/3-ban E/1 helyett.”

Hogyan és miért választottad az írói nevedet?

Nincs különösebben mélyérzelmi oka; kiskoromban nagyon szerettem a Nu pagagyi! című, akkor még szovjet rendjel alatt futó rajzfilmet, amiben a nyuszit nagyon elmésen egyszerűen csak Nyúlnak neveztek, vagyis oroszul Zajec-nek. 

Minek a hatására kezdtél el írni, és mikor?

Érdekes a kérdés, mert ez elég összetett választ igényel, amivel azonban untatni senkit nem szeretnék. Dióhéjban az eset: egészen kicsi korom óta zajlanak különböző történetek a fejemben, egymásra épülő, néha kuszán gabalyodó szálak, amiknek egy részét gimnazista koromban versek formájában írtam ki magamból, azután következtek a novellás történetek, utána a fórumalapú szerepjátékok világa szippantott be. Minek a hatására? Nem tudom. Hazudok. Egyrészt mindig is azt éreztem, a belső valóságom valami egészen más, mint a külső, a nagyvilág elé tárt identitásom, és néha ezek az „idegen” érzések egyszerűen kikívánkoznak belőlem. Másrészt volt egy nagyon rossz korszaka az életemnek, keserűen emlékszem rá vissza, de valahol büszke is vagyok, hogy nem törtem össze az élet súlya alatt. Ebben is segített az írás, a sok-sok negatív érzelmet egy-egy karakter lelkébe tettem, így próbálva elidegeníteni magamtól a depresszív szennyet.

Melyik a szívednek legkedvesebb fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?

Bevallom őszintén, a fanfic-ek világába még csak nem régen érkeztem meg, így körülnézni sem volt időm benne. Inkább az FRPG-ben kucorogtam idáig, ebben a kis csodavilágban megvannak a kedvenc játékostársaim, akiknek a hozzászólásaiért már-már betegesen rajongok. Egyikük (woolfe) aktív résztvevője a kihívásoknak, nyilván az ő műveit ismerem, és sosem csalódok benne, másikukat még csak most csalogatom a „kulcsos játékokba”, így az ő neve egyelőre még felküzdő félben van.

Az első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel, akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy alapbeállításon, és később formáztok?

Az első verziót a fejemben tárolom, nincs piszkozat, nincs jegyzet. Második lépésként leülök egy forró/langyos/kihűlt kávé mellé és megírom a történetet – géppel. A beállítások poroszosak, eltérni tőlük sosem lehet ám: nincs térköz, a sorköz szimpla, behúzást elfelejteni, times new roman 11-es méret, sorkizárt. Kötőjel és gondolatjel közötti különbség fontos.

Van-e olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után?

Van, történetesen egy egész csokorra való versfüzér, amit még a gimnáziumi éveim alatt írtam hol itthon, hol az iskolában. Először megörültem neki, aztán elborzadtam, szégyelltem magam, milyen szánalmasan silányak, felszínesek, még csak szárnybontogatónak se nevezhetőek; kidobtam őket. Az a valaki, aki azokat írta, már nem az, aki ezeket a sorokat pötyögi. Idegenek voltak a gondolatok, az érzelmek, a gyűrött papírhalom tartalma olyan volt, mintha egy másik életben írtam volna őket.

Mihez kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?

Gyűlölöm megerőszakolni magam, ha nincs ihlet, akkor elfogadom, és nem próbálom előcsalogatni. Amikor van, akkor kezdek el írni, persze a hangulatot mindig lehet fokozni: zene, egy jó könyv két írói szakasz közt, kávé/tea, gyertya, füstölő, vagy csak a nyitott ablak, ahol bemászik az éjszaka.

Van-e olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád jellemző volt, és kénytelen voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert lebuktat téged?

Őszintén megmondom, hogy ilyen konkrétumról, mint szó és szókapcsolat, vagy kifejezés, nem tudok. A lírai, metaforákkal és jelzőkkel tarkított kivitelezés, a történet állandóan sötét és komor hangulata, a nyers realizmus, és a karakterek szélsőséges jelleme árulkodó lehet. Ezen változtatni csak azért, mert lebukok? Köszönöm, nem. Ez olyan lenne, mintha eleddig rocker göncökben jártam volna, s csak azért, hogy az utcán ne ismerjenek fel, mától kezdve estélyi szettben flangálnék. Nem gondolom, hogy bárkinek is meg kellene szándékosan változtatni a stílusát; ezek vagyunk mi, ezek vagytok ti. Az írás az író védjegye, amit, ha elhagy, akkor magából is letör egy darabot.

Melyik (kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)

Nem sok kihíváson vettem eddig részt, de határozottan az Ecce homo-t tartom a kedvencnek, amit a IV. Malfoy kihívásra írtam. Nem emlékszem, mi volt az, ami igazán inspirált, hiszen semmiféle trauma nem történt az életemben; azt hiszem, egyszerűen csak arról volt akkor szó, hogy nagyon beleéltem magam Scorpius szerepébe, már-már a hétköznapokban is azonosultam vele, ami valljuk be, nem túl egészséges, így mihamarabb ki akartam írni magamból a Malfoy-kölykök.

Ha már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd időben kézre adja?

Én bizony az utolsó pillanatos író vagyok, aki tövig rágja a körmét, hogy nehogy kicsússzon a leadási határidőből, de valahogy mindig sikerül befejeznem, amit gyakran nem értek, hogyan :D Egyébként az életben is ilyen vagyok, a szemináriumi dolgozatokkal is az utolsó percekben végzek: ha például 10-re kell leadni a mumust, 9-kor még biztos hozzáírok valamit, aztán szaladok is, hogy háromnegyed 10 felé már a copy guruban legyek, hogy kinyomtathassam :D Aztán futás a campusra…

Ismerős már mindenkinek az a "játék", hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban válaszolj.)

Ez mindig is nehéz volt, mert szó szerint körül vagyok bástyázva könyvekkel. Balra vegyeses könyvespolc, előttem a könyvtári könyvszekció, jobbra a tankönyvek/szakirodalom, hátam mögött a kis puffon mindenféle szépirodalom, így valahol mindig csalok, mert egyszerre 48 könyven akad meg a szemem :D Most például próbaképpen oldalra néztem, és egyszerre tolakodik a szemembe az Ulysses, az Agyagtáblák üzenete, és a Latin nyelvkönyv, szóval… igen, önkényesen ki kellene választanom, hogy melyik is van akkor karnyújtásnyira tőlem.

Gyermekkorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az?

Ezt fentebb azt hiszem, részben már megválaszoltam: a Nu pagagyi! Nem tudom megmondani, miért voltam oda érte annyira, hogy az írói nevem is onnan ragadt rám. Amiket még nagyon szerettem, illetve szeretek mind a mai napig, az a Magyar népmesék, a Mondák a magyar történelemből és a Mátyás király rajzfilmsorozat.

Ha lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a hétköznapokban?

Az 51-es körzetbe néznék körül, mert biztos van ott valami nagyszerű turpisság, amint az emberiségnek csak igen alacsony számaránya ismer, én meg kíváncsi vagyok.

Aztán egy magántulajdonban lévő, de nem lakott régi, angolszász kastélyba (vagyis, ami zárva van a turisták elől, de az önkényesen lorddá avanzsált tulaj sem él ott), és jó sok éjszakát eltöltenék ott; felfedezném minden kis rejtett zugát, és írnék… azt hiszem, nagyon sokat írnék a láthatatlanságban.

És végül: a Buckingham palota, just for fun.

Ha kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?

Először is belenyúlnék a globális politikába, felrúgva mindennemű szövevényes, diplomáciai utat és bízva a gyermeki csodában, úgy feküdnék le este, hogy reggelre az 1920-as határok mögött találom magam. Igen, az első kérésem az lenne, hogy Magyarország szétszabdalt testét újra egyesítse az a drága, ficánkoló aranyhal.

Második körben hitet kívánnék magamnak; éledezik, néha elveszik. Jó lenne, ha rátalálnék a helyes útra e téren is.

Harmadszor: szeretném, ha kényemre-kedvemre változtathatnám a nememet.

Mi az a dolog, ami számodra leginkább megtestesíti a karácsonyt?

Vizsgaidőszak :D Khm… szóval. Elég negatívan állok a karácsonyhoz, ennek megvan az oka, ami azonban most nem vág ide. Ennélfogva maga az ünnep se nagyon értékelődik fel bennem, de aminek ilyenkor örülök, az a sok kis adventi vásár elszórva a városban, a forralt bor, sütemények és a Reszkessetek betörők 1-2. A 3 már nem. Az botrányos.