Interjú shanon widow-val

„2008 óta aktív Merengő tag. Nyüzsgő, sokat fecsegő, néha bétázó, néha koordináló, alkalmanként író és kritizáló valaki, aki zavarában valamiért 3. személyben ír magáról XD

Romantikus lelkületű, az írásaiban sokszor bizonytalan, de lelkes hobbi-ficelő. Csak HP-ben utazik. Dramione-fan, de kedvfüggő, miről olvas épp szívesen.”

Hogyan és miért választottad az írói nevedet?

Anno, amikor regisztráltam, nem igazán gondolkodtam előre – viszont mégis sikerült beletrafálnom, és olyat választani, amitől mostanában sem szeretnék megválni. Semmi különleges története vagy oka sincs az egésznek, egyszerűen akkoriban a Shanon név volt a kedvenc angol nevem, a widow pedig úgy adta magát hozzá, mivel ez a vezetéknevem :D Szóval ennyi. Azt még talán érdemes tudni, hogy kis betűvel használom, és nem nagyon szeretem, ha elsiklanak felette.

Minek a hatására kezdtél el írni, és mikor?

Már tízévesen sikerült összehoznom egy saját mesét – képzőművészet órán, persze. Már akkor is hoztam a formám XD Aztán még írogattam ezt-azt, de amilyen elánnal belelovalltam magam a dologba, nagyjából annyira gyorsan meg is feledkeztem róla. Aztán évekkel később ráakadtam a Merengőre, de oda se írói szándékkal regisztráltam. Volt egy próbálkozásom, még nagyon az elején, mondván: legyen valami a profilomon… Ez nem került fel végül, ugyanis amellett, hogy komolytalan volt, mondanivalója sem akadt, tehát az admin sem tudott mit kezdeni vele.

Olvasni jártam az oldalra elsősorban, majd nem sokkal utána bétázni és véleményezni kezdtem, közben pedig makacsul ragaszkodtam a „soha nem fogok feltölteni semmit” címkéjű elhatározásomhoz. Ebben nem volt semmiféle sértett dac, vagy hasonló. Egyszerűen sokáig nem éreztem azt, hogy nekem bármi olyan mondanivalóm lenne, ami megérne egy feltöltést… Később persze beadtam a derekam – bár mondjuk nem kellett nagyon unszolni –, ugyanis feltöltöttem egy Káosz c. egyperces gyűjteményt (amit már leszedtem azóta) a Privet Drive szekcióba. Aztán verseltem. 2010-ben az első fanficemet publikáltam, ami emlékezetesebbre sikerült, mint az azt megelőző egyéni próbálkozásaim.

Melyik a szívednek legkedvesebb fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?

Ez bitang nehéz kérdés! Nem is egy meghatározó fice van a kis… hm. „Pályafutásomnak”? shanonnak?...

Először is az a fanfiction már eleve meghatározó lett, amibe legelsőnek belefutottam, mert tudtam, hogy ezt nekem találták ki – mármint maga a műfajt, nem az adott művet. Aztán rögtön a második is, ami egy snarry volt, és aminek a hatására rájöttem, hogy kerülni fogom a párost, akkor is, ha csak olyan fanficek fognak születni :D Elnézést a ship kedvelőitől, de én pont olyat olvastam, ami inkább taszító volt, mint érdeklődést felkeltő, tehát… Mindegy.

Aztán az első Dramione, ami meg is határozta a további fanfices dolgaimat – ez Jan Collie: Forog, forog a kerék c. páratlan és megismételhetetlen fice (sajna azóta leszedte). És akkor az ez utániak: Drachiss: Enchanting; Aya_: Rose of Pain, Éjfekete; nora91 – Hello Idegen. Ezek mind-mind olyan példányai a kategóriának, amik éltetik, és amik nélkül el se tudnám képzelni a magyar fandomot. Még akkor is, ha ezek némelyike befejezetlenül csücsül a helyén, és nagy valószínűséggel soha nem kerül pont a végükre.

Persze nem csak dramionék voltak rám nagy hatással. A ficeken keresztül szerettem bele Perselus Piton karakterébe, vagy jöttem rá több mindenre.

A nem romantikus kategóriában is rengeteg kedvencem van, amelyek csak adtak, adtak és nem vettek el belőlem.

Valójában minden fanfiction meghatározó valamiért. Ha másért nem, a percnyi kikapcsolódásért megérte elolvasni őket.

Hogy mennyiben befolyásoltak…? Túl jó példák, magasra tették a lécet, és minél több igényes ficet olvas az ember lánya-fia, annál jobban válogat és keresi a „szépet”. És engem mindez arra sarkall, hogy ha kiadok valamit a kezemből, az ne félmunka legyen.

Az első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel, akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy alapbeállításon, és később formáztok?

Egyik sem, és mind egyszerre:D Többnyire lefirkantom az adott mondatot, de mivel általában nem tudom kiolvasni, ezért amikor begépelem, már leülepedve bennem a szöveg kicsit át is alakul. A mondanivaló megmarad, csak más formában jelenik meg. Kiszűröm a szóismétléseket, igyekszem helyesen begépelni, hogy később könnyebb dolgom legyen… Aztán többszöri olvasgatás után elnyeri úgymond a végleges formáját, és repül a bétákhoz.

A kódolást van, hogy közben, van, hogy utólag szúrom be – ez változó. Általában megjelölöm, mit akarok, és feltöltéskor elszöszmötölök az ilyesmivel. Bevált receptem nincs, annyi feltöltésem nem volt, hogy konkrét „stratégiám” legyen.

Van-e olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után? 

Van, a fentebb említett Káosz. Nemrég elolvastam a hozzá kapott, lementett véleményeket, és kb. szeretet-bomba robbant fel bennem a hatásukra. Magával a művel (gondolat-csokorral) nem vagyok megelégedve, nem is éreztem a magaménak egy idő után, és emiatt töröltem is. Elmúlt, elsikkadt az akkori érzések kavalkádja. Visszaolvasni viszont furcsa, mert még most is felkavaró. Tizenöt-hat éves voltam és így évek múltán a „csordultig van” kifejezéssel tudnám jellemezni. Gondolom, még pár év múlva csak hatványozódik a meglepődésem :D

Mihez kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?

Semmivel. Amikor erőlködtem, akkor csak még mélyebbre löktem magam, úgyhogy e téren a türelemre esküszöm.

Van-e olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád  jellemző volt, és kénytelen voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert lebuktat téged?

Ezt azoktól kell megkérdezni, akik szeretik az írásaimat.

Melyik (kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)

Melyik a legjobb? Mivel egy olyan van, ami kihívásra íródott, így eléggé patthelyzetbe kerültem. Esetleg a tavalyi Üstre íródott kisregényemet sorolhatom ide, bár az az ajándékozás jegyében készült J

Szóval a Makk ász, tök hetes a kis egyetlenkém. Büszke vagyok rá, mert annak ellenére, hogy fogalmam se volt róla, mit csinálok, jól sült el. Talán épp emiatt kaptam jó visszajelzést. Utólag meggondolatlan, kapkodós és botor lépésnek tartom, viszont csodálom is az akkori önmagam, mert megléptem egy szintet.

Jó volt a társaság, inspiráló volt a kulcsom (bár nem jól értelmeztem), és maga a „kihívás” is, tehát… Nem is tudom. Végig se gondoltam, csak az lebegett előttem, hogy ott kell lennem, ki kell próbálnom. Fel sem merült bennem, hogy esetleg akadályokba ütközhetek. A legnagyobb motiváló erő az volt számomra, hogy ráböktem Harry Potterre és Pansy Parkinsonra, mert a non-canon kategóriába jelentkeztem. Összecsaptam a tenyerem, és hajrá! Csináljuk! – ezt kántáltam. Csak jó élménnyel gazdagodtam a vakmerőségem ellenére is, rengeteget tanultam és fejlődtem, úgyhogy… Meg merem kockáztatni, hogy a 2010-es Shiconc Challenge nélkül nem lennék itt sem J

Később jelentkeztem az I. Malfoy Kihívásra, de onnan kiléptem. Túlgörcsöltem, túlaggódtam, túlgondoltam, amit nem szabad. Engem az a lépés csapdába ejtett, két-három évig képtelen voltam publikálni. Szóval a hozzáállásom elszívta az erőimet.

De most már jól vagyok. Ebből tanulva hasonlóan állok a WWC-hez, mint az első kihimhez. Most tele vagyok optimizmussal J Már csak a karácsony miatt is.

Uhh. Ez hosszú lett.

Ami egyébként a legkedvesebb számomra, az a fentebb említett 2013-as Kívánság Üstre készült Bájital baj-ok kisregényem. Nagyon gyorsan elkészült, és ez az első befejezett művem, ami nem novella. Azt jelképezi, hogy magamra találtam.

Ha már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd időben kézre adja?

Nem tudom. Ez talán sosem derül ki, annyi helyre ugyanis nem jelentkeztem, hogy kategorizálhassam.

Ismerős már mindenkinek az a "játék", hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban válaszolj.)

Nem szeretek csalni – nem tagadom, megfordult a fejemben, mivel szerintem megakad mindenki gondolatai között –, mert bár nem lát senki, és ezek a játékok nem „komolyak”, mégis mutatnak egyfajta tükröt. Szóval mivel messze van a könyvespolcom, az asztalomon meg csak szótárak sorakoznak, így azokból idézek XD

Gyermekkorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az? 

Kölyök klub, Szuper csapat, Disney rajzfilmek. Ezek mindegyike lefoglalt, nagyon vártam minden részt. Ó, és az Elveszett ereklyék fosztogatói! Bár ha most nézném meg őket, valamennyivel másképp állnék hozzájuk :D

Ha lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a hétköznapokban?

Hát, ha lenne köpenyem, akkor nem kellene útlevél sem, úgyhogy valószínűleg csak olyan helyre mennék, ahová bár tervezem, nincs pénzem eljutni. Ilyen a Louvre, beszöknék a színházakba is, talán filmforgatásokra. Követném a Nickelbacket vagy a Quimbyt :D *elvetemült rajongás off*

Ha kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?

Ezt a kérdést nem szeretem. Az ember nagy tanácstalanságában nem is tudna átgondoltan felelni… Nem készültem fel arra, hogy „mi van, ha én fogom majd ki az aranyhalat”? Már eleve ott hibádzik a dolog, hogy nem horgászom, tehát az esélye ennek még csekélyebb, mint egyébként… Na jó, apukám nagy horgász, de akkor is :D

Nem tudom, mit kívánnék. Ha pl. csodalámpásra bukkannék, Aladdin után szabadon azt kérném, hogy Gin szabaduljon fel. A többit nem tudom. Talán visszaforgatnám a globális felmelegedést…

Mi az a dolog, ami számodra leginkább megtestesíti a karácsonyt?

Ez változó. A külsőség a hangulat miatt számomra ugyanolyan meghatározó, mint az érzés, amit magában hordoz az ünnep. Ez mindenkinek személyes, még ha nem is mindenkinek pozitív az élmény.