Interjú amphetaminnal

Hogyan és miért választottad az írói nevedet?

Egy számomra nagyon kedves fiú nevezett így egyszer egy beszélgetésünk alkalmával. Egy olyan vallomás vezéreleme volt ez a név, amit soha nem fogok elfelejteni. Nagyon sokat jelent nekem ez a személy, ezért megtartottam művésznévnek. Így olyan, mintha mindig velem lenne, pedig több száz kilométer választ el tőle.

Minek a hatására kezdtél el írni, és mikor?

Nem kifejezetten mondanám, hogy bármi különösebb hatással volt rám abban a tekintetben, hogy tollat ragadjak, és írni kezdjek. Miután megtanultam írni, az egész egyszerűen csak jött magától. Kezdetben csupán gondolatokat, szöszöket, verskezdeményeket vetettem papírra, aztán jöttek a novellák, majd a szövevényes regényalapok. Az írás a véremben van, akár jól megy, akár nem, nem élek nélküle.

Melyik a szívednek legkedvesebb fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?

Több is van, nem tudok egy konkrétat kiemelni, nem engedi a szívem J Mindegyik valamilyen módon befolyással volt rám, vagy azért, mert tanultam belőle, vagy azért, mert ihletet és bátorítást adott. Sokat köszönhetek ezeknek a tüneményeknek, mindig boldog szívvel emlékszem rájuk.

Az első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel, akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy alapbeállításon, és később formáztok?

Először mindig kézzel írok vázlatokat, ötleteket és piszkozatokat. Szükségem van rá, hogy papír alapon, kézzel foghatóan létezzenek, erről nem tudok leszokni. Ha épp nincs nálam füzet, ami elég ritka, képes vagyok bolti blokkra, vagy szalvétára feljegyezni, ami épp eszembe jut és fontosnak érzem.

Mikor géphez kerülök, ott is „szűrővel dolgozom”. Még a kezdetekből maradt vissza az a szokásom, hogy eleinte csak txt formátumban dolgozom, és utólagosan pötyögöm, másolom át az egészet wordbe. Ha eljutok a wordig, már kizárólag formázva haladok.

Van-e olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után? 

Épp az elmúlt hetekben akadt a kezembe egy novellagyűjtemény, amiben az én egyik írásom is megjelent. Mióta megírtam, átellenőriztem, és leadtam a kiadónak a versenyen, nem lapoztam át egyszer sem. Furcsa volt visszaolvasni egy év távlatából, hogy mik voltak bennem. Mikor édesanyám elolvasta, csak ennyit kérdezett:

„Úr isten, én veled élek egy fedél alatt 23 éve?”

És igen.

Így utólag igazat adok neki, magam is meglepődtem, pedig a vezérelemekre emlékeztem. Pozitív megrökönyödés volt a részéről, én magamat inkább megdöbbentettem.

Mihez kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?

Tobzódom a füstben, a dallamokban és az emlékekben. Mélyen érint, összetör.

Üldözöm a magányt, szükségem van a feltöltődésre, hogy egyedül legyek, akkor találok vissza önmagamhoz és az ihlethez. Zenét hallgatok, képeket nézek, emlékeket idézek, rajzolok, csukott szemmel gondolkodom. Olykor, ha van rá lehetőségem, csak a Holdat és a csillagokat bámulom.

Ha lehet ilyen kifejezéssel élni, hasonlítok a főnixekre. Ha újjá éledek, nincs megállás.

Van-e olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád  jellemző volt, és kénytelen voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert lebuktat téged?

Több is van, ami kiránt a lövészárokból és letépi az álarcom; aki közelebbről ismer, vagy többször olvasott már tőlem, az pontosan tudja, mit kell keresnie, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. :D

Melyik (kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)

Mindegyiket szerettem, de nem tudok olyat mondani, hogy legjobb… Mindegyik legjobb volt az adott pillanatban, aztán a következővel vagy alulmúltam magam, vagy messze túlszárnyaltam a korábbi eredményeimet.

Nagyon változó, hogyan ítélem meg a saját karaktereim, vagy történeteim, már csak azért is, mert előfordult olyan, hogy imádtam az írásomat, testestől-lelkestől benne voltam, megszokott karakter, járatlan úton… Kirobbanó sikere volt a szememben, mert fejlődést éreztem, kimozdultam a komfortzónámból, amit korábban nem nagyon mertem, mégis, a vélemények elég vegyesek voltak, mikor szavazásra került sor. Sőt, inkább negatívak, mint vegyesek. Van ez így.

Talán az egyetlen kihívásos történet, amivel nem vergődtem semmilyen szempontból, és olyan fogadtatást is kapott, mint amilyenre áhítoztam, az a Csuklya és Álarc Kihívásra írt Danse Macabre-m volt.

Ha már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd időben kézre adja?

Utolsó pillanatos típus vagyok. Elképesztő iramban dolgozom nyomás alatt, és ez az életben is igaz. Mindig ott tartok, hogy ejj, ráérünk arra még, aztán rájövök, hogy egyáltalán nem :DDD Kellemetlen szokás, de kódolt, akármit csinálok, nem jutok túl rajta.

Ismerős már mindenkinek az a "játék", hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban válaszolj.)

Őszintén mondom, sosem csaltam az ilyen játékokban. Egyrészt azért nem, mert vicces egy-egy kiragadott, önmagában talán értelmetlen mondat, másrészt pedig azért, mert nem szégyellem azt, amim van. Az összes könyvemet szeretettel választottam, és szeretettel kaptam, nincs miért titkolnom őket. A műveltségi szintem más kérdés, de nem hinném, hogy egyetlen mondatból bárki műveltségére is pontos szintet lehetne nevezni. Ha kevés is a műveltségem, még fiatal vagyok, az ember holtáig művelődik és tanul „Ejj ráérek arra még.” :D

Gyermekkorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az? 

Hm, a szokásos gyermekmeséken túl leginkább a vetélkedőket és kvízműsorokat kedveltem a sorozatok mellett.

Kifejezetten sportos gyerkőc voltam, imádtam az ügyességi játékokat, ezért nagyon közel állt hozzám minden ilyesmi, a kvízműsorokból pedig sokat tanultam. Nagy élmény volt olyat is tudni, amiről esetleg a korombeliek még hírből sem hallottak.

A Játék határok nélkül, a Fort Boyard, a Jónás Rita által vezetett Kölyök Klub, a Legyen Ön is Milliomos és egyéb, ehhez hasonlók nagy-nagy kedvencek voltak.

Nagymamám előszeretettel nézett brazil szappanoperákat, és mivel ő vigyázott rám minden délután iskola után, akarva-akaratlanul is rászoktam, ebből sem maradtam ki :D

Ha lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a hétköznapokban?

Az első, amit tutira megnéznék a tükörben, hogy tényleg láthatatlan vagyok-e :DDD

Végignézném annak a személynek egy teljes napját, aki megdobogtatja a szívem, de nincs rá lehetőségem, hogy vele legyek. Az ébredéstől az elalvásig figyelném.

Amilyen kis gonosz vagyok, azzal szórakoznék, hogy még a bőrt is leijesszem az emberekről :D

Besunnyognék a Vatikánba, mert ott sok furcsa, ködös dolog van, amiről nem beszélnek. Érdekel, mi zajlik bent.

Hová mennék még? Elég spontán vagyok, akkor pattannának ki a fejemből az ötletek, úgyhogy passzolok.

Ha kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?

Idő, idő, és még több idő.

Mi az a dolog, ami számodra leginkább megtestesíti a karácsonyt?

Az a hangulat, amelyet Édesanyám minden karácsonykor, és minden nap megteremt. Az ételek finom illata, a mézeskalács cicomázás, a feldíszített lakás, a nyugalom, a melegség.

Az, hogy végre tényleg van időnk egymásra. Szeretem, hogy nem képmutatásból áll az ünnep, és ez megnyugtat. A hétköznapokon ugyanúgy együtt nevetünk, filmezünk, főzünk, beszélgetünk, összetartunk, tehát ez nem változik. Jó dolog, ha valami állandó ebben a rohanó világban, még jobb az, ha van hová hazamenni, ahol mindig szívesen látják az ember lányát, egyenrangúként kezelik. A Nyugalom Szigete számomra és ez soha nem fog megváltozni.