Interjú SlytHayal

„Néhány rám/engem jellemző szó? Talán menni fog.

Realista álmodozó. Frostiron. Pesszimizmus. Chaplin. Macskaimádat. Tél. Komolyzene. Magánszféra. Filmmánia. Nárcisz. Nolan-filmszemlélet. Pánik. Supernatural. Zöld. Emocionális. Muse. Krónikus arachnofóbia. Harry Potter. Pastariánus. MARVEL. Csend. Iron Man. Mizantrópia. Szarkazmusba csomagolt cinizmus. Shakespeare. Önjelölt filozófus. Gumicukor. Szuverenitás-függő. Loki. Többszörös személyiség. Űr. Robert Downey Jr. Szilánkos lélek. Migrén. Édesmókus Birodalom. Eső. 30 Seconds to Mars. Kínkamra. Sherlock Holmes. Egyenjogúság. Grand Canyon.”

Hogyan és miért választottad az írói nevedet?

Slytherin + Hayley

A névösszetétel első tagjának jelenléte, úgy gondolom, elég nyilvánvaló. Emellett a zöld szín a védjegyem – de nem a világos, hanem a Mardekár-zöld, vagy ahogy más közegekben nevezem, a Loki-zöld. A második pedig régen az egyik kedvenc női nevem volt. Az utóbbi tényező azóta már érvényét vesztette, de a SlytHay (és a Sly) már annyira hozzám nőtt, hogy eszembe nem jutna változtatni rajta.

Minek a hatására kezdtél el írni, és mikor?

A kreatív írás kezdeti időpontját illetően pontos dátummal nem tudok szolgálni. Rengetegszer menekültem a fantáziavilágaim egyikébe már egészen kiskorom óta, ez pedig természetesen vonzotta maga után a késztetést, hogy néhány ötletet meg is valósítsak, amikor már úgy éreztem, hogy nem csak homok- vagy kártyavárat tudok stabil alapokkal felépíteni, hanem egy mondatokból felfűzött, alakváltó piramist is. Hatásforrásként pedig az előbb írtak alapján az önmagam és a külvilág robbanékony elegyet alkotó vegyületét nevezném meg.

Melyik a szívednek legkedvesebb fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?

Itt inkább két fanfictiont emelnék ki, amelyeknek sikerült végérvényesen az adott fandomhoz láncolniuk. Az egyik enahma Boldog napok a pokolban trilógiája, ami egy sötétebb Severitus történet. A másik pedig Scyllaya Bend Around the Wind című Frostiron csodája, ami első olvasata óta az abszolút első helyet birtokolja minden fandom összesített listáján is; sokat kaptam tőle, talán ez a fanfiction lökte rajtam az utolsót a konkrét írás felé és szakított ki a „bárcsak”-gondolatok földön marasztaló indáinak fogságából.

És csak most eszméltem rá, hogy mindkét fanfiction a történet két főhősének közös rabságával és kínjával indul útnak… Hm, érdekes, de semmiképp sem tartom véletlennek. A tudatunk mindig ismeri a felszín alatt rejtőző vágyainkat, nem lehet kijátszani.

Az első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel, akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy alapbeállításon, és később formáztok?

A cselekményvázlatot és az inspirációs jegyzeteket kézzel írom – ha nincs nálam csak a telefonom, akkor abba pötyögöm be a gondolatokat –, mivel ezek többnyire váratlanul törnek rám, és muszáj rögtön feljegyeznem.

A konkrét történet megírásánál nálam csak a végleges verzió létezik. Leülök, begépelem – mindig folyamatában formázva –, néhány napig pihentetem, ha szükséges, és végül egyetlen egy tisztázó átolvasás van, amikor kisebb változtatásokra kerülhet még sor, de semmi drasztikusra.

Van-e olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után? 

Nincs. Amit nem tartottam érdemesnek a megírásra, azt meghagytam egy gondolat meséjének. Ami pedig a kezembe akadhatott, az nem olyan régi, szóval nem ad okot rácsodálkozásra vagy lélekkutató nosztalgiautazásra. A verseimmel fordul elő olykor, hogy ha később újraolvasom őket, akkor homlokráncolva meredek a sorokra, miközben próbálok rájönni, vajon miért is azt írtam le, amit, vagy mit is akartam pontosan kifejezni a szavakkal. De pont ez a szép a költészetben; nem kell ugyanazt látnunk a sorok között, mégis ugyanolyan értékre bukkanhatunk.

Mihez kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?

Zene. Zene, zene és zene. Persze az adott történet hangulatához illő. Vannak olyan dalok, szövegek, amik képesek egy pillanat alatt visszadobni az adott karakter fejébe, ha kiestem volna a ritmusból. Emellett egy másik erős ihletforrásom az eső – legyen az csendes zápor vagy tomboló vihar. De szinte mindenből lehet ihletet meríteni, csak az a kérdés, hogy hagyjuk-e. Az is előfordul, hogy egy film közepén a távirányítóért kapok, a stop gombra ütök és rohanok egy ceruzáért és egy darab papírért. (A mozis változathoz kell egy kis nyugalom, illetve a telefon a stáblista után…) Olykor elég, ha a sötét szobában leülök, behunyom a szemem, majd megkeresem és a felszínre cibálom a fejemből a karaktert, hogy újra megtaláljuk a kapcsolatot és azonosulni tudjunk egymással. Emellett a hallucinogén migrén is élénkítő hatással lehet a fantáziára.

Van-e olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád  jellemző volt, és kénytelen voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert lebuktat téged?

Vannak motívumok, jellemvonások, esetleg kifejezések is, amik nekem feltűnnek, hogy valamilyen formában gyakran felbukkannak az írásaimban. Viszont ezek többsége csak azok számára lehet észlelhető, akik ismernek engem vagy az adott karakterről formált képem és véleményem. Az írásaim én vagyok, belőlem születnek, tehát ha megtagadnék egyes elemeket, akkor úgy érezném, elárultam magam; azt pedig a való életben már épp elégszer megtettem, nem vagyok hajlandó még az írásban is elkövetni ezt az önmagam elleni bűncselekményt. Emellett azért nem tartozom a legnépszerűbb és legolvasottabb írók közé sem, nem is ontom magamból a történeteket száz számra, szóval mondhatni lehetetlennek tartom, hogy bárki felismerhetné a történetem ilyen-olyan megtévesztő csavarok beépítése nélkül is. ;)

Melyik (kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)

Nos, nem igazán bővelkedem kihívásos történetekben, de ha figyelembe vesszük a Száz-Szó-Szép kihívást is, amire az elmúlt hónapokban több drabble-t is írtam, akkor valamiért abból a gyűjteményből többször jön vissza a Viszlát, hősöm! című szösszenetem. Számomra fontos karakter áll a középpontjában, akiből rengeteg erőt tudok meríteni, ha már nagyon a csatornában úszkál az energiaszintem – minden szempontból.

Jelen pillanatban pedig úgy érzem, hogy az idei Kívánság Üstre íródó történetem lesz a következő kedvencem a fejemben már levetített képsorozat alapján; a kívánságot, mintha rám szabták volna.

Ha már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd időben kézre adja?

Az a típus, aki minden egyes alkalommal komolyan és ünnepélyesen elhatározza, hogy ezúttal időben nekilát a munkának, majd félúton kész a történet a fejében és a mindenfelé fellelhető papírfecniken, de végül stressz-doppinggal hajrázik az utolsó pillanatokban.

Ismerős már mindenkinek az a "játék", hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban válaszolj.)

Énkereső zsenge korszakomban olykor csábított a félrepillantás gondolata, ám akkor sem csábultam el. Ma már tudom, ki vagyok, miért vagyok az, aki, és ha nem is mindig büszkén, de felvállalom önmagam, nem hasonulok a tömeghez és annak elvárásaihoz. Elégszer akartam már becsapni magam, többé nem teszem, és ha tehetem, akkor kifelé is megpróbálok őszinte lenni. A könyvek az életünk egy-egy darabkájához szólnak, ezáltal mind különfélék, mások, de belőlünk táplálkoznak és viszont, a mi lelkünk belőlük. Épp ezért található meg az én könyvespolcomon – és az életterem minden négyzetméterén elszórva – Franz Kafka mellett Harlan Coben könnyed humorú krimi-gyűjteménye, vagy épp egy Ady verseskötet és Madách Ember tragédiája közé beerőszakolva egy Asimov vagy egy Palahniuk. Nincsenek műfajok közötti elválasztók, amik csak értékes helyet foglalnának. Ezért meglepetés nekem is, ha a polcra pillantok, melyik köteten akad meg először a szemem, és inkább büszke szeretetből nem tudok választani két szomszéd között, és nevezem meg esetleg a mindig kezem ügyében lévő valamelyik Shakespeare kötetet. :)

Gyermekkorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az? 

L'art pour l'art Társulat műremekei – mert nevetve pusztulnak tőle az agysejtek;

A hókirálynő, Dragon Ball és Ezüst Nyíl – abszolút kedvencek;

Jó Reggelt! X’) [amikor Alföldi Róbert műsorvezető volt] – képes voltam csak azért korán felkelni, hogy még iskola előtt belenézhessek; nem tudom megmondani, akkor miért volt ez a rajongás, de annyi biztos, hogy ma tisztelem és felnézek rá, hihetetlenül értékes egyénnek tartom;

A bolygó kapitánya – a mese, amit gyerekként is legszívesebben letagadtam volna, de ennek ellenére is volt egy rézdrótból csavart, házi készítésű gyűrűm;

Süsü – hidegrázást kaptam tőle, de mégis mindig megnéztem (már akkor megmutatkozott a mazochista énem x’));

És a már esti mesékké avanzsált filmek: Star Wars, Indiana Jones 3, Múmia 1-2, Die Hard 1-2

Ha lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a hétköznapokban?

Az ember azt hinné, ez milyen egyszerű kérdés. Nos, nem az. Sokat agyaltam rajta, még a közönség segítségét is kértem. :D Végül arra jutottam, hogy a kíváncsiságom kielégítése érdekében egy szupertitkos nemzetközi katonai-politikai csúcstalálkozóra lopóznék be, mert mindig is érdekelt, miről folyik a diskurzus a hasonló teadélutánokon, illetve miről nem tudunk. Emellett szenvedélyem az űr, mindig szúró vágyakozást érzek a lelkemben, amikor az éjszakai eget csodálom és elveszek benne. A jelen korban megvalósíthatatlan álmom váltanám tehát még valóra, és a megfelelő fizikai önfelkészítésem után egy űrhajóban rejtőznék el a köpeny alatt – talán a kapitány nem hajítana ki a hangtalan semmiség tengerébe, akár egy átlagos, földivizi potyautast. XD És ha már nálam a köpeny, akkor eszembe nem jutna visszaadni! Filmforgatási helyszínek állandó bolyongója lennék, illetve a backstage válna folyton mozgó otthonommá a különböző színházakban és filmstúdiókban.

Ha kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?

Tér-idő teleporter. A bipoláris zavar és pajtásainak (egyéb szorongásos zavarok) kikódolása a genetikámból. Életcél.

Azonban mindet bármikor becserélném egyetlen kívánságra. Létezzek egy olyan univerzum dimenzióján, ahol lehetséges a galaktikus utazás, ahol nem meglepő, ha egy kevésbé humanoid lénybe futsz a sarki közért előtti újságos bódé előtt, ahol a szürke hétköznapok is színesek, ahol a reggeli híradó az aktuális intergalaktikus gazdasági kapcsolatokról szól és élőben közvetíti a szuperhősök és gonosz, illetve gonosznak titulált rosszfiúk csatározását, ahol nem néznek ki különcségért, esetleges képességekért, ahol nincsenek lekorlátozva a lehetőségek. Egy ilyen világban tudnék élni, minden jó és rossz mellett. A jelenlegihez kellene az első három.

Mi az a dolog, ami számodra leginkább megtestesíti a karácsonyt?

Tagadhatatlanul a tél teremtménye vagyok. Szóval a nulla alatti hőmérséklet és hótenger.

Ahogy egyetlen kötelező „ünnepet” sem ünneplek, így a karácsony is csupán egy szimpla fogalom számomra. Viszont a nem létező lelkesedésemet és a karácsonyinak színlelt hangulatomat már a létrejötte előtti pillanatban részecskékre robbantja a tavaszi kiolvadást idéző, sárszínű táj. Valamint a plafonig érő, élő fenyőfa is elengedhetetlen, még ha álszentnek is tartom magam miatta. Azonban HÓ nélkül mit sem ér az egész tél, nem csak a kiváltságos három nap.