1. A II. Winter Wonderland Challenge-n
minden 14. életévét betöltött alkotó részt vehet olyan saját szellemi
termékével, amelye(ke)t még nem publikált.
2. Természetesen vannak kizáró okok, amik
a következők:
- Korábbiakban bármilyen más kihíváson,
eredményhirdetésen közösség-bomlasztóan viselkedett, vagy problémaforrást
jelentett, megnehezítve vagy ellehetetlenítve ezzel az írótársai és a szervezők
munkáját.
- A kihíváson nem vehet részt továbbá az a
jelentkező sem, aki az elmúlt egy évben már kettő vagy annál több alkalommal
lépett vissza kihívástól bármely más fórumon.
- Nem indulhat az az alkotó, aki az I.
Winter Wonderland Challenge-n valamilyen okból visszalépett. A visszalépés
miatti kitiltás mindig csupán a következő évi Winter Wonderland Challenge-re
érvényes.
A fent leírtak értelmében a szervezők fenntartják a
jelentkezés elutasításának a jogát.
3. Automatikus kizárást vona maga
után, ha valaki megszegi az ilyen versenyek mindegyikére jellemző általános
titoktartási szabályt. Vagyis nem fedheti fel magát egyetlen író sem a verseny
időtartama alatt. A készülő műről a következő emberek tudhatnak – kategóriákra
lebontva:
- ÍRÁS: A csapattársak és maximálisan egy
vagy két béta – utóbbi nem lehet a kihívás szervezője, valamint zsűritagja,
azonban az írótársatokat felkérhetitek.
- KÉPREGÉNY: esetleges béta, vagy az(on)
személy(ek) aki(k) technikai segítséget nyújt(anak), valamint a csapattársak.
- KÉP: az(on) személy(ek) aki(k) technikai
egítséget nyújt(anak), valamint a csapattársak.
- VIDEÓ: az(on) személy(ek) aki(k)
technikai segítséget nyújt(anak), valamint a csapattársak.
4. MINDEN kategóriában visszautasításra kerülnek azok a művek , amelyekről bebizonyosodik, hogy más alkotó szellemi terméke(i). Ezen szabály megszegése AUTOMATIKUS kizárást jelent az idei és az összes további WWCh-ről.
Visszautasításra kerülnek a következő alkotások:
Visszautasításra kerülnek a következő alkotások:
- Az ÍRÁSok esetében
azok, melyek a szervezők részéről kétszeri figyelemfelhívó email kiküldése után
is bétázatlannak tűnnek és/vagy az olvasást, a megértést túlzott helyesírási,
fogalmazási hibák zavarják. Az első és a második visszaküldés is pontlevonást
von maga után.
- A KÉPREGÉNYek esetén
azok az alkotások, amik nem felelnek meg a kategóriaszabályzatban leírt
képkocka-számnak, valamint formátumnak. A szervezők ebben az esetben is kétszer
figyelmeztetnek.
- A KÉP kategória
esetében a szervezők szintén két alkalommal figyelmeztetnek, ha a beküldött
alkotás nem felel meg a kategóriaszabályzatban leírt paramétereknek.
- A VIDEÓ kategória
esetében azok, amik kétszeri figyelmeztetés után sem felelnek meg a
kategóriaszabályzatban lefektetett előírásoknak.
5. A kihíváson csak és
kizárólag olyan művekkel lehet indulni, amely korábban sehol nem került publikálásra,
valamint semmilyen módon nem kapcsolódnak az író egyetlen publikált művéhez
sem.
6. A II. WWCH-ra készült
alkotásokat csak a díjkiosztó után lehet más fórumokon publikálni.
7. A 2015-ös kihívásra
csak és kizárólag hetero történeteket várunk.
8. A benyújtott alkotások
nem tartalmazhatnak részletekbe menően kifejtett nemi erőszakot és/vagy
kínzást. A beküldött produktumok nem lehetnek cselekmény nélküli pornográf-
(pwp-k), vérfertőzés (incest) köré épült-, vagy pedofíliával foglalkozó (olyan
szerelmi történetek, ahol a pár egyik tagja még kiskorú, nem töltötte be a
tizennegyedik életévét) alkotások. A kihívásra készült művek nem lehetnek
horror témájúak. A történetek ugyanakkor tartalmazhatnak bármi mást, amit ez a
bekezdés nem zár ki.
9. A kihívásra benyújtott
alkotásoknak minden esetben figyelembe kell vennie a megadott kereteket,
a témát, a választott, valamint a kapott kulcsot. A kulcsok cseréjére nincs
lehetőség.
10. A résztvevőknek a
kihívás teljes ideje alatt elérhetőnek kell lenniük e-mailen vagy Facebookon
keresztül. Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy az egyes tárhelyekhez kapcsolódó
fiókok (pl freemail, citromail) nem mindig működnek megfelelően, ezért javasolt azok mellőzése. Azon
jelentkezőre a versenyen a továbbiakban nem áll módunkban számítani, aki előre
nem jelezvén a távollétét, tíz napon belüli többszöri megkeresésünkre sem
reagál.
11. Vegyétek figyelembe,
hogy a lefektetett szabályokon nem áll módunkban finomítani, változtatni.
Mielőtt jelentkeztek, a kategóriákra vonatkozó információkat, szabályokat is
gondosan olvassátok át.
A WWCH szerzői jogát a
szervezők fenntartják.
Bellinda és Aidemera
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése