A ma esti bejegyzés a szentestéről, illetve
a Christmas Eve-ről fog szólni, hiszen mint említettük, az anglikán és a
katolikus karácsony hagyományai itt-ott különböznek.
Szenteste jelentősége a keresztény
kultúrkörben abban is rejlik, vagy mára inkább csak rejlett, hogy az volt a
karácsony előtti nagyböjt utolsó napja. (A böjthöz kapcsolódóan olvashattok
egy-két érdekességet az éjféli miséről szóló cikkben.) A katolikus egyház ezen
a napon több dolgot ünnepel. Ekkor van Ádám és Éva névnap, vagyis jelent
egyrészt egyfajta visszaemlékezést a bibliai ősszülőkre, valamint megkezdődnek
a karácsonyi misztériumjátékok. A másik fontos mozzanat, ami megünneplésre
kerül, az a megváltó születése, ami egyfajta határvonalat húz az Ó- illetve Újszövetség
között.
Magyarországon ezen a napon történik
legtöbb helyen a karácsonyfa felállítása, valamint maga az ajándékozás is. Úgy
tartják, ezen nap éjszakájának megvan a maga csodája. Ez az az este, amikor a
világ valahogy elcsendesedik, s az ünnep misztériuma kiteljesedik.
Hagyományokra kitérve ezen a napon csak
a ház körül volt szabad dolgozni. Kölcsönadni sem volt szokás, mert úgy
tartották, az elviszi a szerencsét. A szenteste fontos része a karácsonyi
vacsora mellett a szentmise is. Vidéken jellemző volt, hogy a szentmise idején
a pásztorok körbejárták a környéket és a templomot, s különböző zajokat
csaptak, mint az ostorcsattogtatás, vagy a kürtölés, úgy tartották, ezzel távol
lehet tartani a gonoszt.
Nagy-Britanniában a karácsonyi ünnepek
összefoglaló neve a Christmas, ami Krisztus személyére utal, szemben mondjuk a
magyarul használt, karácsony szóval, aminek szláv gyökerei vannak; valószínűleg
a korcsun szóból ered, és így átlépést jelent.
Nagy-Britanniában szintén ez az év
legfontosabb ünnepe. A szenteste náluk is
munkanap, mint nálunk. (Elég ha csak arra gondolunk, hogy akár még délután fél
kettőkor is elugorhatunk olajsütőt vásárolni, ha pont a nagy családi vacsora
előtt menne tönkre.)
Viszont a briteknél nem ezen a napon
díszítik a fát és nem ekkor tartják nagy családi összejövetelek, általában
ekkor vannak a cégeknél az évbúcsúztató partik, valamint a barátok látogatják
meg egymást. A felnőttek általában egy pohár ital mellett beszélgetnek, a
gyerekek pedig a másnapra készülnek, amikor a Karácsony Apó - tetszés szerint
Mikulás, vagy angolul Father Christmas – meglátogatja őket, és telerakja
ajándékkal a kiakasztott stockingot.
Az angol gyerekek is írnak levelet a
karácsonyapónak, aminek érdekessége, hogy a végén a kandalló tüzébe dobják. Úgy
tartják ugyanis, hogy úgy jut el az Északi-Sarkra.
Az éjféli mise a briteknél, katolikus
hatásra, egyre inkább elterjedtebb, de jellemzően inkább a másnap reggeli
protestáns istentiszteletet látogatják.
Forrás:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése