Habár a karácsony szellemét
alapvetően nem az ajándékozásban érdemes keresni, de ez a szokás mára szorosan
összefonódott az ünneppel, így eljött az ideje, hogy körüljárjuk az ajándékozás
körüli tradíciókat.
A karácsonyi ajándékok története közvetlenül
a negyedik századig nyúlik vissza, Szent Miklós idejébe, akit ma Mikulásként
ismerünk. Elterjedni a szokás azonban jóval később, a 13. században kezdett. Ekkor
francia apácák kezdtek el ajándékokat osztani a szegényeknek. A középkori
egyház elnyomta ezt a szokást, mondván erkölcstelen karácsonyra ajándékot adni.
Az ajándékok anyagi értéke, elenyésző
volt a kezdetekben, gyümölcsöket, apró játékokat adtak egymásnak, melyeket néha
csak felakasztottak a fára.
Sokáig az ajándékozás az
osztálykülönbségek megerősítésére szolgált, ennek különböző formáit láthatjuk a
történelem során, urak adtak szolgáknak, gazdagok, szegényeknek. Volt olyan,
hogy a szegények tették tiszteletüket a gazdag családoknál és vittek kisebb
ajándékokat, cserébe a gazdagok karácsonyi mulatságokat szerveztek a népeknek.
A családon belüli ajándékozás kultusza csak később formálódott át. A karácsonyi
ajándékok így a szülők gesztusává váltak gyermekeik felé. A komolyabb ajándékvásárok
csak a 19. században indultak be, főként gazdasági nyomásra.
Napjainkban
elterjedt szokás a mikulás vagy karácsony előtti ajándékhúzás, mely során nem
mindenki mindenkit ajándékoz meg, hanem egyetlen személyt a kollégái, barátai
közül, biztosan, ti is találkoztatok már ilyennel
Ideális esetben, örömszerzés
miatt adunk ajándékot, és örömmel fogadjuk, amit nekünk szántak. Köszönetet és
hálát fejezünk ki vele azért, hogy a másik létezik. Gondoljatok erre, ha ajándékot
készítetek, vásároltok!
Forrás:
http://www.karacsonyiotletek.info/karacsonyi-ajandek/karacsonyra-ajandek/
http://m.cdn.blog.hu/aj/ajandekotlet/image/k%C3%A9zbenpiros.jpg
http://m.cdn.blog.hu/aj/ajandekotlet/image/k%C3%A9zbenpiros.jpg
Ajánlott cikk:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése