Ez a kulcs főként a kötetek és a
filmek okán került fel a listára. Habár különféle összejöveteleket tartanak
világszerte a karácsonyt megelőző napokban, manapság nincs kifejezetten olyan tradíció,
amely egy bál megrendezésére irányulna.
Biztosan ti is részt vettetek már
iskolai vagy munkahelyi karácsonyi összejöveteleken, ahol akadt étel-ital,
olykor zene, tánc, ajándékozás is. Hazánkban kevésbé bevett szokás még, ami az
angolszász területeken elterjedt, azaz, hogy a vezetőség partyt szervez, akár
közvetlenül karácsonyt megelőző estére.
A Harry Potter-világban is csupán egyetlen karácsonyi bált tartottak, eredeti nevén Yule Ball-t. A Karácsonyi Bál
a HP univerzumban a Trimágus Tusa évszázados hagyományai közé tartozik, amelyet
a Tusa bajnokai és választott partnereik nyitnak meg egy tánccal.
Aki már olvasgatott a posztjaink
között, tudhat egyet s mást a fényünnepről, amely eredendően egy kelta
hagyomány. A kelta karácsony, a Yule a Nap visszatérésének az ünnepe, a téli
napforduló, az a midwinter. Ez az éjszaka a leghosszabb az évben, és a
napfordulótól kezdődően egyre hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az
éjszakák. A kelták a fény újjászületését, sötétség ellen vívott harcában való
erősödését ünnepelték ezen az éjjelen. Ekkor kezdődik az északi népeknél a
Yuletide, ami tizenkét éjszakán át tart.
A yule jelentése kerék az ősi kaldeusoknál a
yule szó kisdedet, kisgyermeket jelentett, ezek szintén szimbolikus
jelentőséggel bírnak: az új mindig a régi helyébe lép, az élet folyton megújuló ciklusa vég
nélkül folytatódik. Ezen az éjszakán a fény győzelmét, tánccal, mulatsággal,
zenével, étellel és itallal ünnepelték.
Szimbolikája: Nap újjászületése, az év leghosszabb éjszakája, a
Téli Napforduló, Befelé tekintés, a Jövõ tervezése
Szimbólumai: Yule-tuskó, örökzöld ágak vagy koszorú, az ajtóra
akasztott magyal, fagyöngy, aranygyertyák, szegfűszeggel megszurkált
gyümölcsökkel teli kosár, illatos növények párologtatása, karácsonyi növények,
(pl. karácsonyi kaktusz, poinsettias).
Növényei: babérbogyó, szentelt bogáncs, örökzöld, szentelt tömjén, babér, fagyöngy,
tölgy, fenyõ, zsálya, sárga cédrus
Ételei: citrusfélékben áztatott köményes sütik, gyümölcsök,
diófélék, sertésételek, pulyka, tojáslikőr, gyömbértea, fűszeres almabor, wassail,
(fűszeres ital sörből és borból) vagy báránybunda (ale,
cukor, szerecsendió, sült alma).
Színei: piros, zöld, arany, fehér, ezüst, sárga, narancs
Ékkövei: rubin, vérkő, gránát, smaragd, gyémánt
Ünneplése: szenténekek éneklése, mulatozás a fák körül,
Yule-tuskó égetése, Yule-fa díszítése, ajándékváltás, csók a fagyöngy alatt
Varázsigék: béke, harmónia, szeretet és növekvő boldogság
Forrás:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése