2015. december 14.

Minden rendben?

Lily egyik Roxmortsi kirándulás alkalmával a Három Seprűből meglát egy síró lányt. Maga sem tudja, milyen ötlettől vezérelve megy oda hozzá és ül le mellé, de végül megteszi. Lassan ténylegesen megismerkednek egymással, és hamarosan kiderül, több közös is van bennük, mint azt hinné. S később a kérdés már csak az, hogy vajon biztosan minden rendben?


Szereplők: Narcissa Black, Lily Evans, Albus Dumbledore
Kulcsok: tél, Narcissa-Lily barátság, kém
Műfaj: valamennyi általánosság, némi dráma
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: némileg AU
Leírás: Lily egyik Roxmortsi kirándulás alkalmával a Három Seprűből meglát egy síró lányt. Maga sem tudja, milyen ötlettől vezérelve megy oda hozzá és ül le mellé, de végül megteszi. Lassan ténylegesen megismerkednek egymással, és hamarosan kiderül, több közös is van bennük, mint azt hinné. S később a kérdés már csak az, hogy vajon biztosan minden rendben?

Az utcára lassan hullottak le a hópelyhek, amelyek azonban minduntalan elolvadtak az utakon, egyedül a háztetőket kezdte lassan vékony, fehér lepel borítani. Lily Evans forró vajsörét markolta kesztyűs kezével, de még így is alig érezte fagyott ujjait. Kinézett a Három Seprű egyik, jégvirágos ablakán. Odakint néhány diák kóválygott csak, a legtöbben másodikosok, akik még nem tudták, hova térhetnek be. Akadt azonban egy-két hatodikos évfolyamtársa is, azonnal ráismert például a Tekergők csapatára, akik sietve rohantak el az épület előtt, méghozzá a fali kevésbé népes részéhez vezető irányba. Megcsóválta a fejét. Biztosan valami rosszban sántikálnak, gondolta, de az évek során már hozzászokott ehhez. Jobban megnézte magának az embereket, hátha talál valakit, aki kitűnik a többiek közül. Nem is járt sikertelenül: hamar észrevett egy lányt, térd alá érő, vastag köpenyt és csizmást viselt, prémes sapkája és sálja pedig szinte az egész arcát eltakarta. Bizonyosan valaki előkelő mardekáros lehet, gondolta Lily, elnézve a köpeny zöld-ezüst szegélyét. Ami azonban igazán különös volt a kint ácsorgó lányban, hogy nem mozdult el. Egy ideig csak ölelte magát a két karjával, hogy kevéssé fázzon, de kint maradt. Aztán egyszer csak gyorsan körbefordult, kapkodva megnézte az utcát, és utána kisétált a Lily által is látott képből.
Hamarosan azonban megszólalt a kis csengettyű, amely a Három Seprű ajtajára volt szerelve, hogy jelezze, ha érkezik és távozik valaki. A lány néha nem értette ennek a tárgynak a funkcióját, ugyanis sokszor olyannyira nagy volt a zaj, hogy szinte ki sem lehetett venni. Bár, ha jobban belegondol, csak néha van ide leeresztve majdnem az egész Roxfort…
Gondolataiból az rántotta ki, hogy az előbb figyelt diáktársa még az ajtóban lekapta magáról a kesztyűt, a sálat és a sapkát, és gyorsan el is szaladt a sarokba, az egyik ottani, üres asztalig. Összegörnyedt, és a kezébe temette az arcát, hullámos, szőke fürtjei pedig kócosan előre omlottak, valamennyit betakarva abból, ami még kilátszott a tenyeréből. Lily azonban így is felismerte: Narcissa Black volt az. Ő, Lilyvel ellentétben hetedikes volt, ráadásul igen stresszes, érzékeny és gyenge lány, így könnyen lehetett volna azt hinni, hogy máris az év végi RAVASZ vizsgái miatt aggódik. Azonban egyértelmű volt, hogy nem így áll a helyzet.

A griffendéles nagyot szusszant és kifújta az egyik hajtincsét a homlokából, kiitta a maradék italát, majd egy gyors elhatározásra felállt a helyéről. Nem ismerte annyira a Black-lányt, de nem is találta olyan ellenszenvesnek, mint fiatalabb nővérét, Bellatrixot. Igazság szerint egyszer-kétszer előfordult, hogy váltottak egy pár szót egymással, de leginkább leckékről, vagy arról, vajon ezért vagy azért levonjanak-e pontot adott diákoktól. Meg persze találkoztak még a prefektusi megbeszélések alkalmával, de azok nem voltak igazi beszélgetések kettejük között, tekintve, hogy míg Lily inkább hangosan beszélt, Narcissa csöndben meghúzódott a sarokban, és csak időnként bólogatott. Ennyiben ki is fúlt a viszonyuk egymással, ami azonban egyenlő volt azzal is, hogy nem gyökeredzett mély utálat kettejük kapcsolatában, az abszolúte semleges volt.
Ő megtehette volna azt is, hogy szemet huny síró iskolatársa felett, de valamiféle empátia támadt benne a másik iránt, így hát végül odasétált hozzá.
- Minden rendben, Narcissa? – kérdezte, bár jól tudta a választ ő is. Nem tudta, mire számított, talán határozott igenlő bólogatásra és az ő elküldésére, ehelyett azonban a szőke lány megrázta a fejét, és tovább sírt. Eddig csak csöndesen rázkódtak a vállai, most azonban már hallani is lehetett az elakadt lélegzet és a sikításhoz hasonló rívás hangját, és a hófehér tenyerek alatt megjelentek az első könnyek is.
- Mi történt? – kérdezett újfent, igyekezvén eltűntetni minden rossz színt a hangjából. Valójában nem volt kedve ehhez az egészhez, de érezte, bűntudata lenne, ha most már csak úgy itt hagyná magában a mardekárost.
- Lucius – sírta a lány.
- Mi van Luciussal? – döntötte oldalt a fejét, várta a választ, de a másik csak hüppögött.
- Tényleg, mi van vele?
- Nem mondhatom el – nézett ki két tenyere között Narcissa, két sötétkék szeme vörösre duzzadt és csupa könny volt.
- Már miért ne mondhatnád?
- Nem lehet… - a hangja elvékonyodott, és újra visszabújt a két kézfeje mögé.
- Na jól van – sóhajtott Lily. – Akkor csak dőlj ide, és sírj a vállamon. – Maga sem tudta, miért ajánlotta föl.
- Köszönöm – suttogta Narcissa, és tényleg neki dőlt a vöröshajú lány vállának.
Egy ideig csak ültek ott, hallgatták a roxforti diákok élénk zaját, és egymásnak nem mondtak semmit.
Egyáltalán miért csinálom ezt? – tette fel magának Lily a kérdést, amikor már úgy érezte, legalább tíz perce vannak így. Legszívesebben felállt volna, kezdett már neki kényelmetlen lenni a helyzet, és úgy érezte, úgysem lesz majd semmilyen következménye ennek a tettének. Mégsem volt képes felállni.

Eszébe jutott, hogy annak idején Alice-t is így ismerte meg, annyi különbséggel csupán, hogy akkor ő sírt és a lány jött oda hozzá. Azután volt, hogy a süveg beosztotta őt a Griffendélbe. Emlékezett, összekucorodott az ágyán, és még a függönyt is elhúzta, hogy senki ne lássa meg kivörösödött arcát, és a szeme alatt összegyűlt könnyeit. Tisztán élt benne a reggel, hogy Tuney mennyire megbántotta az érzéseit, tudatva vele, mennyire nem kíván a nővére lenni egy ilyen „különcnek.” És nem is került egy házba Perselussal, pedig tényleg szívesen lett volna együtt vele, közben mégis… valahogy ellenszenvesek voltak neki a mardekárosok. Félt tőle, hogy emiatt a fiú majd megharagszik rá, és így nagyon egyedül érezte magát.
És akkor egyszer csak kinyílt a függöny, és Alice kukucskált be rajta, hogy vajon miért zárkózott el ennyire a többiektől. Ő pedig, nem is tudta pontosan, miért, de az első kedves szóra odaborult hozzá és megölelte, az ő vállán sírt tovább, mert úgy érezte, valaki foglalkozik vele.
Talán ez lenne most Narcissával…?
Onnantól kezdve aztán a lánnyal jó barátok lettek. Idővel Lily még azt is elmondta neki, hogy Perselus miatt ő nem tudja úgy utálni a mardekárosokat, mint a többiek, és ezért viszont védtelenebb is volt az őt bántóakkal szemben. Alice azonban megtanította rá, hogyan zárja ki azokat, akik csúfolják őt, és hamarosan már ő maga is tudta, mikor mivel ér el legtöbbet.

Gondolataiból az hozta vissza, hogy a mellette ülő hetedikes megmozdult. Ő is felült, kiegyenesedett, és kiroppantotta kimerevedett nyakát. Oldalra fordította a fejét, hogy szembe nézzen a másik lánnyal.
- Tényleg köszönöm – mondta halkan Narcissa.
- Ugyan… - vakarta meg a tarkóját Lily zavartan, nem igazán tudta, mit mondhatna még.
- Nekem nem szabad beszélnem, de… - nézett el a Három Seprű másik sarka felé. – Olyan jól esne, ha ők is ilyenek lennének.
- Kicsodák? És miért ne beszélhetnél? – értetlenkedett, bár valami aranyvérű szokást sejtett a dolgok mögött. Válaszul azonban a szőke lány megrázta a fejét.
- Mert nem.
- És ezt miért mondod el?
- Mert nincs szorosan köze ahhoz, amiről tilos megszólalnom.
- De ha egyszer nem vezet semmire?
- Azért könnyebb lett – mosolyodott el halványan a lány, majd kinézett az egyik kevésbé párás ablakon. Lesütötte a szemét, majd lassan fölállt. – Most mennem kell.
- De… - Lilynek csak derékból egészen kicsavarodva megfordulva volt látható, hogy a másik lány szinte szempillantás alatt az ajtónál terem, és félig se fölöltözve elrohan.
- Mi a…? – kezdte összeráncolt homlokkal, de inkább csak megrázta a fejét. Mardekárosok… Blackek. Hihetetlenek tudnak lenni néha. Kíváncsi vagyok azért, mi lehet a dolgok mögött…

Úgy gondolta, rendel még egy vajsört, és majd az egyik kevésbé szürke és sötét sarokban magával megvitatja a dolgokat, hátha rájön, miféle dolog lehet ez, de mihelyst a pulthoz lépett, megpillantotta az átfagyott Alice-t és Franket, akik dideregve léptek be a helyiségbe, magukkal hozván némi havat.
A fiatal pár azonnal észrevette őt, és még kabátban odasiettek hozzá, hogy köszöntsék.
- Szia Lily! – vacogták.
- Sziasztok. Na, milyen volt a séta a mínusz tíz fokban? – kérdezte félredöntött fejjel, mosolyogva; magában azonban kissé morgolódott, amiért pont most érkeztek meg.
- Felettébb – felelte mosolyogva Alice sűrűn a pult felé pillantgatva, várva, mikor jelenik meg Miss Rosmerta. A fiatal, Roxfortból frissen végzett lány hamarosan meg is érkezett, a diákok pedig megrendelték a három vajsört. Miután kézhez kapták a forró italokat, leültek az egyik négyfős asztalhoz beszélgetni. Szóba került a hideg, a falu, az iskola és a diáktársak és ezáltal végül a Tekergők is.
- Nem értem, miben sántikálnak mindig… - jegyezte meg Lily, de amint ezt kiejtette a száján, hirtelen támadt egy ötlete.
- Vagy csak szórakoznak, vagy esetleg Dumbledore-hoz van köze – felelte Frank, a mondat végére egész lehalkítva a hangját.
- Megeshet – felelte kimérten Lily. Szívesen beszélt volna többet arról, ami szóba jött, de félt, hogy ebben a környezetben olyanok is meghallhatják, akiknek nem kell.

---

Másnap Lily első útja Dumbledore professzor irodájához vezetett. Nem tudta biztosra, illik-e az igazgató urat zavarni vasárnap, de úgy ítélte meg, a fontos témát és az egyre inkább idősödő varázsló békés személyiségét tekintve ez most nem fog zavaró lenni. Ráállt a forgó csigalépcsőre, ami egy perc alatt szépen lassan följuttatta őt az emeleti irodáig.
- Jelszó? – kérdezte a két, ajtót őrző kőszörny egyike.
- Hm… csokipocak?
- Nem.
- Csótánycsokor?
- Nem.
- Citrompor…?
Hogy felejthettem el… gondolta Lily, amikor végre kinyílt az ajtó. A két kőszörny szó nélkül elhúzódott, és a bejárat immár tárva állt. Egy kis előszoba-szerűség után egy másik ajtó következett, ami helyiség mögött minden bizonnyal az igazgatói iroda rejtőzött. Nagy levegőt vett, majd kissé bizonytalanul bekopogott. Nyögve beharapta a száját, ugyanis ez nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, jóval magabiztosabb akart lenni. Sőt, a professzor így talán nem is hallotta meg.
Ennek a gondolatának azonnal ellentmondott az emlegetett idős férfi, aki hangosan és jóé érthetően kiáltott ki odabentről, hogy:
- Szabad!

Huh. Felsóhajtott, lassan kinyitotta az ajtót, és belépett.
- Jó napot kívánok, professzor úr – köszönt illedelmesen.
- Kellemes napot, Miss Evans. Miben lehetek a segítségére? – kérdezte kedvesen az igazgató, majd elővarázsolt még egy puha karosszéket. – Kérem, foglaljon helyet.
- Arról szeretnék érdeklődni – kezdte Lily, és óvatosan körbenézett, mintha attól tartana, hogy illetéktelenek is meghallhatják. – Az egyesületről. Kitalálta már, mi lesz egyáltalán a fedőneve?
- Főnix Rendje, kisasszony. Maga talán nem kapta meg az üzenetet? Pedig Mr. Potterrel küldtem, biztos voltam, hogy ő megtalálja magát.
- Ó, hát igen – pirult el kissé Lily. – Tudja, az a helyzet, hogy tavaly év vége óta ő és én…
- Értem, értem – emelte fel türelmesen mosolyogva kezét az igazgató úr, így a lánynak nem kellett befejeznie a kellemetlenül elkezdett mondatot.
- Igen, szóval… miért éppen Főnix Rendje?
- Fawkes – nézett Dumbledore az éppen öreg, lassan lángokba borulni készülő madárra – ihletett meg. Tudja, Miss Evans, azon túl, hogy első ízben úgy hangzik, mintha a főnixek elszánt tanulmányozói lennénk és ez tökéletes akár diákegyesületnek tekintve a legtöbbjük korát, egy bizonyos jelkép is egyszerre. Mert akárhányszor öregszik el és hal is meg, a főnix mindig újjáéled a hamvaiból, és talán ez lesz igaz a mi rendünkre is. Valahogy tudom és érzem, nehéz és hosszú időknek nézünk elébe, amíg szemben állunk Voldemorttal. – Az igazgató úr hangja elhalkult, és ő maga pedig olyan elkomorult szemekkel nézett Lilyre, hogy a lány torka elszorult.
Talán igaza van, gondolta, és magának bevallotta, hogy abban a pillanatban kissé félt az esetleges jövőtől. A komoly és feszültté vált csendet végül ismét a professzor úr hangja törte meg.
- De maga nem erről jött beszélni velem, nincs igazam? – kérdezte sátormód összetámasztott ujjakkal, fürkésző tekintettel, amitől Lilyt korábban mindig is kirázta a hideg, de most valahogy biztonságérzetet keltett benne.
- Igen, vagyis nem – rázta meg a fejét. Kezdett kicsit ideges lenni attól, hogy ennyire nem találja a hangját. – Tulajdonképpen mégis erről lenne szó. Egyfelől, Potterék még a Roxmortsi hétvégén… - kezdte, de elakadt. Mi van, ha egy diákcsínyen voltak éppen, és most ezzel elárulná őket.
- Igen?
- Szóval… tudja, professzor úr, van az a bizonyos Szellemszállás a faluban. Ahhoz van valami köze Potternek és a bandájának?
- Azt majd ők eldöntik, mikor osztják meg magával – jegyezte meg az igazgató úr, de nem szemrehányóan, inkább csak magyarázatszerűen.
- Értem. És a mardekárosokról tudna nekem mondani valamit, ha kérhetem? Úgy értem, leginkább Malfoyról és a Blackekről.
- Miért érdekli ez, kisasszony?
- Sírva találtam az egyik mardekárost – köntörfalazott egy kicsit, nem akarta elárulni Narcissa nevét, legalábbis egyelőre semmiképpen. – És azt mondta, nem beszélhet, és mondott egy nevet is. Igazából csak egy keresztnév volt – pontosított, nem szeretett kétértelműen hagyni dolgokat – de egyértelmű volt, kiről beszél. Az, hogy titkolóznia kell, lehet valamiféle mardekáros aranyvérű dolog is, professzor úr? Azért kérdezem csak, mert nekem ezekből és még egy találkozásunk előtti eseményről – gondolt a hidegben kint szinte dermedten álldogáló lányra – úgy tűnt, van valami más is a dolog mögött.
- Maga nagyon szeret tudni bizonyos dolgokról, Miss Evans, talán olyanokról is, amelyekhez jobb, ha nincsen köze – jegyezte meg Dumbledore.
- Igen, csak… - kezdett volna mentegetőzni, de az igazgató úr felemelte a jobb kezét, ezzel csendre intve őt.
- Ne vegye magára, egyfelől jó tulajdonság a kellő kíváncsiság – ám könnyen bajba is sodorhatja az embert. Gondolkodjon el ezen, Miss Evans.
- Jó, értem, de… - kezdte, de inkább elhallgatott. Csendben fölállt, egy bólintás kíséretében megköszönte a segítséget a professzor úrnak, és már nem is volna ki az ajtón, amikor Dumbledore professzor még utána szólt.
- Ami azonban a legfiatalabb Black kisasszonyt illeti, talán kérdezze meg tőle – javasolta, de Lily már nem tudott mit válaszolni, ugyanis egy korábban elkezdett lendületes mozdulata révén becsukódott mögötte az ajtó.
Remek – gondolta. – De különben is, honnan tudja…?
De Dumbledore mindent tud, ami az iskolában történik, mégha néha véletlen meg is feledkezik róla az egyszeri diák.

---

Lily föl akarta vezetni valahogy a kérdését Narcissának, hogy ne támadja le olyan hirtelen, és így nagyobb esélye legyen arra, hogy a mardekáros lány majd őszintén válaszol neki. Persze valahol a háttérben volt ott valami több is, mint puszta kíváncsiság. Kicsit magát vélte felfedezni a lányban, aki bizonyára szintén elég elhagyatottnak érezte magát, akárcsak mint ő évekkel ezelőtt.
Épp ezért megpróbált valamennyire közelebb is férkőzni hozzá. Nem nagyon… csak egy kicsit. Egyetlen egy beszélgetést megpróbált kezdeményezni vele a folyosón, órák után, amikor nem volt már más a lánnyal, csak Sirius öccse, Regulus, és ő is hamarosan elment. És Lily csak odasétált a lányhoz, és megkérdezte, milyen volt a bájitaltan óra, és hogy hogy van. Nem is sejtette, mekkora lavinát indított el ezzel, ami kettejük barátságát sejttette.

- Minden rendben? – hangzott az ominózus kérdés pár perces bájitaltant ecsetelés után. Lily, ahogy kiejtette száján a szavakat, hirtelen egy kissé megdermedt. Egész álló nap a Rend dolgai és ügyei jártak a fejében, nem igazán tudta kiverni onnan akárcsak Dumbledore-t is. Így aztán számára új értelmet nyertek a szavak.
- Igen – bólintott rövid szünet után Narcissa is, hangja pedig szokásosan halk volt, nehéz volt hallani még a kihalt folyosón is. A lány nem várt semmit szótlan barátnőjétől, de az mégis megszólalt kis csönd után. – És te?
- Én? – teljesen meglepődött a visszakérdezésen. – Köszönöm szépen, minden rendben van.
- Ez úgy hangzik, hogy…
- Hogy?
- Semmi – zárta le az általa megkezdett témát Narcissa, és halványan elmosolyodott, ami félmosoly hamar el is tűnt az arcáról.
- Nagyon titkolódzó vagy – jegyezte meg rosszmájúan Lily.
- Tudod, ez nálunk családi tulajdonság – a szőke hajú lány kinézett a nyitott folyosón, a hóesésbe.
- Értem – bólintott komolyan ő is. – Ez olyan, mint nálunk az, hogy semmiképp sem hagyjuk el a véleményünket. Ezért utál a nővérem.
- Tényleg? – Narcissa tekintete olyan értetlenséget tükrözött, mint még sohasem addig. – Én azt hittem… azt gondoltam, hogy a muglik összetartanak egymás között és ez tartja náluk egyben a családokat.
- Nem feltétlen, nálunk ez sajnos egyáltalán nem így van. Meg néhány válásról is tudok…
- Válás?
- Igen. Miért, nálatok, varázslóknál nem így van? – fel se tűnt neki, hogy úgy beszél, mintha ő maga boszorkány lenne.
- Nem. Itt, ha hozzámész, mondjuk egy aranyvérű arisztokratához, akkor egy életen át a hitvese maradsz. Nincs csalárdság se félrelépés, ha mégis, akkor nálunk, Blackeknél arról az asszony tehet, és persze ha a házasság vagyonból van és nem szerelemből, akkor sincs belőle kilépés. – A lány hangján tisztán érződött a szomorúság és a keserűség, ahogy kiejtette ezeket a szavakat. – Egy év múlva, miután végzek és megteremtődtek a megfelelő anyagi körülmények, hozzámegyek Luciushoz.
- De miért? Ne tedd, hogyha nem akarod! – tiltakozott élesen Lily.
- Nem, félreérted. Én szeretem. Csak… - a fiatal boszorkány ismét megrázta a fejét, és Lily már nem erőltette a dolgokat, majd szépen, sorjában. De akárhogy is, kezdte kicsit megsajnálni ezt a lányt, hiszen nem lehet könnyű egy varázsvilágba beleszületett kamasz élete sem. Pláne, hogyha aranyvérű, és olyannyira konzervatív tekintetben az, mint a Black-lány.
- És, én nem mehetek haza – folytatta. – Csak amíg az esküvőt kellőképpen elő nem készítjük. Utána már hivatalosan is Malfoy leszek – szorította magához a tankönyvét, és még halkabban elsuttogott egy félmondatot. – Várom már a nászéjszakát…
- Tessék? – kapta fel a fejét Lily, bár a választ már sejthette volna előre.
- Semmi…
- Értem. Tudod, én ismerem ezt az érzést.
- Te sem mehetsz haza, miután hozzámész James Potterhez?
- Mi?! Nem, nem, én nem úgy értem! És különben is, miért pont Potter? Igaz, hogy most kezd megváltozni, és a jó irányba, de… - elkalandozott egy kicsit, de morcos ábrázattal megrázta a fejét. – Most nem ez a lényeg! Arról beszélek, hogy mire én végzek, talán már nem lesz hova hazamennem.
- Ezt igazán… sajnálom – hajtotta le Narcissa a fejét, és Lily biztos lehetett benne, hogy a másik lány tudja, miről beszélt.
- Ugyan – vakarta meg a tarkóját zavartan, megpróbált optimistábbnak látszani annál, mint amilyen valójában volt. – Ami azt illeti, elválik még. Nyáron nagykorú leszek, onnantól majd megvédhetem a családomat.
- Ez igazán bátor dolog tőled – mosolyodott el halványan Narcissa, majd elhallgatott. Rövid ideig csönd állt be közéjük, majd a lány hirtelen felkapta a fejét.
- Ne haragudj, de most mennem kell! Majd találkozunk még, szia!
- Várj… - nézett utána értetlenkedve Lily, nem értette, mi ütött a mardekárosba már megint. Végül aztán csak legyintett egyet, és borús gondolatai közepette elindult a másik irányba a folyosón.

És a lavina elindult. Ez őneki csak akkor tűnt föl, amikor három nappal később, a könyvtárban ülve a leckéjét csinálta, de sehogy sem akart rájönni arra, melyik bűbájra vonatkozik az egyik kérdés.
- Segíthetek? – lépett oda hozzá a szőke lány. Lily alaposan körbenézett, hogy biztosan őt szólította-e meg a hetedikes, de csak néhány, tankönyve fölé borult hollóhátas volt a közelében.
Mielőtt még ő válaszolhatott volna, Narcissa odalépett mögé, megnézte a kérdést, ami mellett a madártoll már tintapacát ejtett.
- Ez a Tergeo, tisztítóbűbáj – adta meg a választ. Lily kicsit bosszankodott ugyan magában, hogy nem jöhetett rá magától a megoldásra, de akkor nem ez kötötte le leginkább.
- Köszönöm – sóhajtott fel, és beírta a megfelelő szót. – Hogyhogy itt vagy? – Ez kicsit kellemetlenebbre sikerült, mint szerette volna, úgy tűnt, a lány magára is vette. – Ó, ne haragudj, én ne, úgy akartam!
- Semmi gond – rázta a fejét Narcissa, de azért megrándult a szája széle.
- De hogyhogy felkerestél?
- Erre jártam és megláttalak. Úgy gondoltam, beszélhetnénk – adott választ nemes egyszerűséggel a lány, majd helyet foglalt Lilyvel szemben. – Ugye nem zavarlak?
- Nem, dehogy is, csak… és én téged? Úgy értem, griffendéles vagyok, meg mugliivadék, ráadásul a nővéred sem nagyon kedvelt, mármint ami Bellatrixott illeti, és Lucius se amíg még ide járt, szóval… ilyen alapokon hogyhogy nincs bajod velem?
- Ó, hát igen. – A lány elpirult. – Engem neveltek valahogy, ahogy mindenki mást is. Megpróbálom félretenni az előítéleteimet, mert a józan eszem azt súgja, hogy nem helyes ez alapján ítélni meg valakit. – Semleges, hideg, majdnem érzelemmentes hangsúllyal beszélt, de olyan őszinteséggel, hogy Lily úgy érezte, most képtelen ezért megharagudni rá. De azért legalább az általános véleményét kifejezendő, felvonta a szemöldökét.
- És hálás is vagyok… - ejtette el a szavakat egészen suttogva a lány, talán nem is akarta, hogy meghallják tőle ezt a gondolatot. – Más nem törődött volna így velem, még egy aranyvérű barátom sem…
- Ó – érezte, hogy az arca színe egyre inkább közelít a hajáéhoz. Úgy döntött, inkább megpróbál valamiféle beszélgetést kezdeményezni. – És, hogy telt a napod?
El se hitte volna, de ebből is érdekes beszélgetés kerekedett végül. Esett szó bájitaltan óráról, amit mind a ketten szerettek, Lumpsluckról és a partijairól, amire – mint kiderült – mint a ketten hivatalosak lesznek legközelebb is, és ennek kapcsán beszéltek leendő bájitaltanos terveikről. Hamar kiderült, akad egy közös a két lányban: mindketten valamiféleképpen a gyógyító szakmában szerettek volna elhelyezkedni. Persze Narcissa tudta – mint meg is mondta – hogy belőle valószínűleg háziasszony lesz, amit szintúgy nagyon várt. Lily, bár a későbbiekben szívesen dolgozott volna rendesen, és nem utolsó sorban békében, valahol megértette ezt is. Vajon milyen lehet egy Karácsony a leendő párjával, idővel netalántán férjével? Bizonyára békésebb, mint amilyennek most elébe néz. Ő ennek kapcsán hozta szóba végül a Karácsonyt, ami aztán kissé elszontyolította és megzavarta őket, ugyanis egyikük sem igen akart a saját ez évi szeretet-ünnepéről beszélni igazán. Végül aztán pár általános téma után abbahagyták a halk beszélgetést, és mindketten útjukra indultak: Narcissa ki a bagolyházba fagyoskodni, hogy elküldhessen egy levelet, Lily pedig ott maradt egyhelyben megírni a maradék bűbájtan házi feladatát.

Teltek, múltak a napok, és amikor a barátaik nem voltak velük, akkor a két lány találkozott egymással rövid időkre, és köszöntek egymásnak, ha csak véletlenül összefutottak a folyosón. Időközben persze Lily szorgalmasan járt fel Dumbledore irodájához, rendszeresen olvasta a Reggeli prófétát és – egyre kevésbé – kénytelen-kelletlen kérdezgette James Pottert és Siriust is Remuson és Peterön kívül, mit tudnak Voldemortról. A téli szünet előtti utolsó héten egyik alkalommal, amikor az ő leendő holtartózkodását tárgyalta a professzor úrral, történt meg, hogy akaratán kívül is összefutott Narcissával, aki nagyon sietett arrafelé.
- Mi járatban? – kérdezte a lányt.
- Ó, semmi… semmi különösben.
- Értem.
- És veled? – kicsit kelletlennek hatott ez a kérdés.
- Nem sok minden – sóhajtott fel Lily. – Lehet, hogy nem fogom otthon tölteni az egész szünetet. A Karácsonyt persze mindenképp, de lehet, bizonyos okokból nem kéne a teljeset… - ködösített a végén, amikor is rájött, Narcissa nem egészen tudja, miről beszél, és talán ez így van jól.
- Azért remélem jó környezetben töltöd – felelte összefont karral a szőke lány. – Bocsánat, most mennem kell… - azzal lehajtott fejjel elsietett.
Hát ezt meg… rázta meg a fejét kissé idegesen a vörös hajú lány. Na jó, most már lassan elég lesz, akkor is kiderítem mi folyik itt, gondolt vissza még a másik boszorkány egyik első, előtte elejtett szavára: „Lucius”. Valamint eszébe jutott még az a sok, sokszor minden előjel nélküli hirtelen félretérés, elköszönés és szégyenkező elrohanás, az elejtett félmondatok és a sok „Semmi” nevű válasz. Kiábrándító bűbájt szórt magára, és amilyen halkan csak tudott, elsietett az igazgatói iroda lenti ajtaja elé, ahol aztán türelmesen várt.
Nem volt karórája, ami működött volna, így csak az ítélőképességére bízhatta az idő becslését. Eltelt talán tíz perc, és már jelentősen unatkozott. Bámulta a kinti időt, a folyosó egyik ablakának sarkából kilátása nyílt a befagyott roxforti tóra és pár korcsolyázó diákot is észrevett, de egyiküket sem ismerte fel, persze. Egy ideig csak nézegetett kifelé, de csak nem történt semmi, a mardekáros kamaszlány csak nem lépett ki az ajtón.

---

- Biztos benne, Dumbledore professzor úr, hogy képes vagyok rá? – kérdezte kissé idegesen, ujjait tördelve Narcissa.
- Természetesen, Miss Black, magában sokkal nagyobb benső erő lakozik, mint azt gondolná. Okosan rejti is el bizonyos tulajdonságait mások elől, ami – hadd jegyezzem meg – igencsak mardekáros tulajdonság, és néhány esetben meglehetősen hasznos is.
- Óh, köszönöm, professzor úr… - hajtotta le a fejét Narcissa zavarában a dícsérettől.
- És mondja csak, maga biztos benne, hogy ezt akarja?
- Igen-igen. Meg akarom védeni Luciust attól, hogy esetleg olyannak álljon szolgálatába, amely végül elnyelné őt – mondta összeszorult torokkal.
- Ez igen nemes és bátor dolog magától, kisasszony. Én nem kételkedem magában, szerintem jó kémje lesz a Főnix Rendjének, Miss Black. Vagy, ezek szerint ha jól értesültem, hamarosan Mrs. Malfoy? – a professzor szeme felcsillant, és az igazgató úr halványan elmosolyodott. – Fogadja őszinte gratulációmat a lánykéréshez.
- Köszönöm szépen, professzor úr – Narcissa kezdte egyre inkább zavartabban érezni magát. Valahol mélyen egy olyan érzése volt, hogy az igazgató úr csak így próbálja meg számára kellemesebbé, vagy valamivel kényelmesebbé tenni a beszélgetést. Mintha elérné ezzel azt, hogy teljességgel lenyugodjék. Bár igaz, ami igaz, a gondolatait sikerült kicsit nagyobb vizekre evezni, és már nem csak a leendő kémkedés szűk és fagyosan darabos folyóján rágódott.
- Rendben van. Akkor ismételjük át, mit beszéltünk meg, rendben? – kérdezte türelmesen, de ellentmondást nem tűrően a Dumbledore.
- Ugyanúgy élem majd az életemet otthon, és később Luciussal, mintha mi sem történt volna – kezdte ő, akár egy órai felelést. – De közben mégis mindig figyelek. Ha kell, kevésbé hozzáértőnek vagy okosnak tettetem magamat, hogy ne fogjanak gyanút. Utána pedig minderről beszámolok önnek, vagy ha ez nem lehetséges… - itt elakadt egy kicsit. Persze tudta a nevet, mégis egész hihetetlenül hangzott, hogy pont ő legyen az, akinek majd beszélnie kell.
- Perselus – segítette ki őt Dumbledore.
- Igen, Perselus Pitonnak – bólogatott hevesen. Végtére is van benne valami, ami elgondolkodtató. Ha jól emlékszem és tényleg hihetek a pletykásoknak is, korábban valóban volt közte és Lily között valami, amit úgy hívhatnánk, barátság. Csak aztán egyszer minden elromlott, mondják. Nem tudom, hiszen személyes ügy, így lehet, inkább rákérdeznem se kéne majd. De az lehetséges, hogy Perselus Lily miatt akarjon a Rend ragjává válni és nekik nálam sokkal behatóbban kémkedni?
- És miért nem találkozhatok a többi Rend tagjával? – kérdezte Narcissa, felemelve a fejét.
- A saját biztonsága érdekében, Miss Black – válaszolta szomorkásan mosolyogva Dumbledore. - Magának van olyan szerencséje, hogy a rokonai különös tekintettel figyeljenek rá…
Mert gyenge vagyok, szúrta közbe keserűen gondolatban.
-… és így sokkal könnyebben lelepleződhet, mint példának okáért Perselus, aki iskolai végzettsége után teljességgel a maga ura lesz. Ne értsen félre, kisasszony – javította magát talán szabadkozva a professzor úr, de Narcissa megértette, mit akart mondani az igazgató, és igazat adott neki. Az alatta járó fiúnak bizonyára könnyebb lesz majd a Rend életében rendesen részt venni, nem úgy, mint ahogy neki lenne.
- És erről én nem szólhatok senkinek? – kérdezte halkan, szinte alig érthetően a lány.
- Kire céloz, csak nem Miss Evansra?
- Honnan tudta? – szegezte neki az igazgatónak a kérdést, de választ nem kapott.
- Hagyom, hogy ezt maguk rendezzék el kettejük között. És most, ha megbocsát, kisasszony – állt fel az idős professzor úr a székéből  -, meg kell látogatnom Madame Himphly-t, ha jól értesültem, ma érkezett hozzá az új gyógyító-gyakornok, Miss Promfey. Valakinek el is kéne igazítania őt itt, nem de bár? – kérdezte az igazgató úr, jól lehet, tán csak költői kérdésnek szánta. – Beszélje meg Miss Evanssal nyugodtan az ügyeit, megbízható boszorkány.
- Értettem, professzor úr – bólintott. És nem is gondolná, mennyire tudom én már ezt. Azzal ő maga is felállt az odavarázsolt székből, ami abban a pillanatban el is tűnt a semmibe, és lassú léptekkel kisétált az igazgatói irodából, hogy aztán annál gyorsabban rohanjon le az amúgy is mozgó csigalépcsőn.

---

Lily lassan már azon gondolkodott el, milyen fajta varázslattal tudná karácsonyi hangulatúra kifesteni éppen átlátszó körmeit, amikor is hangos, gyors és ütemes dobogás ütötte meg a fülét. Narcissa jön, futott át a fején a gondolat, és félreállt az ajtóból. Szerencsére még épp időben, ugyanis a lány azt teljesen kitárta, ahogy átlépett a benti kőköszübön. A szőke hajú, mardekáros lány gyorsan el is sietett a folyosón, és jobbra kanyarodott, Lily pedig biztos lehetett benne, hogy őt keresi majd. Jaj, csak akkor előzzem be valahogy… mormogott magában egyet, majd futásnak eredt ő is, de egy másik, rövidebb irányba, melyet még James Potter mutatott neki anno, amikor kevésbé volt bunkó időszakában. Azóta, mintha már végérvényesen kinőni kezdené… gondolkozott el rajta, miközben loholt, hogy Narcissát megelőzze. Szerencsére azonban sikerrel járt. Kissé szúró bordával és zilált hajjal ugyan, de végül csak megállt a lány előtt, az egyik kihalt folyosón, nem messze a Kövér Dáma portréjától. Nem kellett várnia egy percet sem, máris megérkezett a másik lány is, hasonlóképp ziláltan, de látszólag kevésbé fáradtan.
- Minden rendben? – kérdezte Lily, de ahogyan neki már hosszú napok óta csak a Rend járt a fejében, számára új értelmet nyertek a szavak. Narcissa a válaszadás előtt elakadt egy kicsit, ami azt jelezte, ő is. Végül azonban teljes mondattal válaszolt:
- Minden rendben – bólintott, s úgy értette, minden a legnagyobbért a Rendben van.
A két lány ezúttal további szavak és okklumencia nélkül is tökéletesen megértette egymást. Hirtelen tudták mind a ketten, hogy kölcsönösen ugyanazon a Főnix Rendjének a tagjai, és hirtelen az is világossá vált Lily előtt, hogy Narcissa kém, vagy kémnek készül, és ezért viselkedett néha furcsán vele. Csöndben várt egy kicsit, mígnem a nála valamivel magasabb lány oda nem lépett hozzá, és megölelte.
- Köszönöm – suttogta. – Köszönöm szépen, hogy odajöttél hozzám, akkor délután.
Ezeket a szavakat mondta, de közben ezt gondolta: Merlinre ha tudnád, mennyire aggódtam én akkor Luciusért… és mennyire féltem is attól, mi lesz. Most jobban kéne izgulnom, vagy tán most lehetne rettegnem, de nem teszem, mert tudom, hogy biztonságban vagyunk Dumbledore és a Főnix Rendjének szárnyai alatt. Szívből kívánom, hogy te is teljes biztonságban, hosszan-hosszan élj.

9 megjegyzés:

  1. Kedves író!

    Tél-faktor: Megjelent a történetben a tél, de nem éreztem hangsúlyosnak. Nem volt fontos igazából, hogy melyik évszakban játszódik, nem volt meg az igazi téli hangulat.
    4 pont

    Összkép: Ennél a résznél kezdeném a helyesírással. Jó pár elírás, névtévesztés volt benne meg némi központozási hiba, bár ez csak elenyésző. Egy alapos átnézést még elbírt volna. Alapvetően tetszett a történet stílusa, jó volt az alapötlet, viszont néhol kissé kapkodó volt, csapongott, valamint volt benne egy-két apróbb logikátlanság, ami rontotta az olvasásélményt. A párbeszédek is lehettek volna egy kicsit jobban átgondoltabbak, egységesebbek, mert így azok is nagyon csapongtak.
    4 pont

    Páros-kémia: Egy lassan, óvatosan kialakuló barátság bontakozott ki a sorok között. Tetszett, hogy nem egy meglévő barátságot írtál le, hanem magát a folyamatot, aminek a végére kialakult egy vékony lábakon álló, de nagy valószínűséggel hosszan tartó jó kapcsolat.
    7 pont

    Titkos kulcs: A történet végéig nem jelent meg a kulcs, csak némileg sejteni lehetett, de ez nem volt baj, mert a végén a jó időben, jó helyen épült be a műbe.
    6 pont

    Szubjektív: Egy alapos javítás után még jobb lehet a történet. Így is voltak jó momentumai, de messze áll a kiemelkedőtől.
    5 pont

    Köszönöm, hogy olvashattam!

    Üdv: LL, zsűri tag (Kritika Klub tag, megtalálsz minket a Merengő fórumán.)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Író!

    Köszönöm, hogy olvashattam a történetedet :) Nem egyszerű dolgot vállaltál magadra, a barátság ficek általában a legnehezebb alaptémájúak.

    1.,
    Tél faktor:
    kicsit kevésnek éreztem ezt a tél dolgot, hiába kezdődött roxmortsi hétvégével a történet, hiába említetted még párszor.
    5 pont

    2.,
    Összkép:
    Őszinte leszek, elnézést érte, a némileg AU kitétel szerintem alábecsüli a tényállást, és figyelmeztetésben nem ártott volna szerepeltetni az OOC kitételt is :/
    Helyesírás kapcsán egyetértek Lutiennel, számos elírás volt, furcsa szófordulatok, kifejezéscserék, mindenképpen megérdemelne a fic még egy bétázást.

    Ahhoz képest, hogy milyen lassú az eleje, nagyon gyorsan lezártad a végét, még ugyebár Narcissa fejében van az olvasó, mikor VÉGE felirat nélkül abbamarad a szöveg - itt javasolnám, hogy vagy legyen még egy félmondat (így váltak el mindörökre, Narcissa sose látta később élve Lilyt); vagy legyen kiírva, hogy a fic végére értünk, mert nagyon lóg a levegőben.

    Mint írtam az elején, nehéz téma a barátságfic, mert vagy magáévá tudja tenni az olvasó a párost, vagy sem. Én itt most kicsit bajban vagyok, mert a kettőjük kapcsolatát nem látom annyira kidolgozottnak, mint amennyire briliáns, kitűnő ötletnek tartom Cissa titkos kém létét.
    4 pont

    3.,
    Páros kémia:
    Lily karakterhű, könyvhű, annak alapján, amit Rowling róla elcsepegtetett információként erre-arra, nagyon jól megformált karakter.
    Akivel bajom van, az inkább Narcissa - kezdve azzal, hogy szerintem egy 17-18 éves aranyvérű lány nem egy idegen nyakán fog sírni (hol van Androméda?), folytatva azzal, hogy én nem látom bele ezt a stresszes, ideges, riadt kis báránykát, amit formáltál belőle.
    5 pont

    4., Titkos kulcs:
    már írtam, ez az amit teljes szívvel imádtam.
    7 pont

    5., Szubjektív:
    hörr, hát nehéz fába vágtad a fejszéd, és nem mondom, hogy sikerült vele meggyőznöd. Ellenben azt hiszem, hogy itt a kinézet is sokat elvesz az élményből, a blogger nem word barát; valószínűnek tartom, hogy neked sokkal egységesebb kép van a ficről a fejedben, mint ami átjött.
    Lilyt köszöntem, ha teheted még írj vele, nagyon jól megfogtad a karakter lényegét :))
    5 pont

    További sok sikert kívánok!
    Mariann

    VálaszTörlés
  3. Kedves Alkotó!

    Tél faktor: 6 pont
    Ugyan nem volt hangsúlyos, de télen játszódott, és ezt meg kell hagyni. Érzelmileg viszont annyira kusza volt az egész, hogy meg is feledkeztem magáról az évszakról… Úgyhogy emiatt kell valamennyit lecsípnem, úgy érzem.

    Összkép: 4 pont
    A szereplők viszonya furcsa. OOC-nek érzem mindkét lányt még úgy is, hogy alapvetően alig tudunk róluk valamit, vagy az iskoláskori önmagukról. Nem hinném, hogy Lily pusztán jófejségből, mert annyira empatikus, felajánlaná Narcissának, hogy „gyere, sírd csak ki magad a vállamon!”. Rendben, Lily valóban griffendéles és a „hősködés” mint olyan, belé van kódolva, de több magyarázat kellett volna – az, hogy vajsört ivott, nem elég. Megtudjuk, hol vannak, miért vannak ott, milyen a környezet, de arra nem kaptam magyarázatot, miért vannak egyedül – Lily fasírtban van a Tekergőkkel, eddig rendben, de miért? És ha hat év alatt nem ismerte ki őket – itt arra célzok, hogy állandóan költői kérdésekkel az élen elmélkedik azon, „vajon miben sántikálhatnak mindig?”, nem fogadtak kölcsönös bizalmat, akkor mikor? Az utolsó évben?
    Narcissa Black hetedéves létére (és nem csak ő, Lily is) egy tizenkét-három éves fruska módjára viselkedik. Nem tudom, milyen idős lehetsz, kedves alkotó, de vagy nagyon rosszul emlékszel, milyen egy tizenhét éves lány, vagy még magad sem vagy annyi… Ez nem gond, csak az egész veszt az értékéből. Nem hinném, hogy Narcissa csak úgy ráborulna Lily Evans vállára, ha 100x megbántódott is, vagy ki van bukva. Nyilvános helyen például eleve nem is sírna. És nem azért, mert előttem máshogy jelenik meg, vagy mert szerintem Narcissa Black nem tenné, hanem mert egy átlag tizenhét éves lány NEM SÍR nyilvános helyen, fényes nappal. Mosdóban igen, félreeső sarokban, fák/épületek/bármi mögött talán, de nem Roxmortsban, a legnyüzsgőbb, diákokkal teli helyen, ahol akaratlanul is látják, bámulják. Ráadásul van olyan népszerű (pláne ha nyílt titok, hogy Malfoy menyasszonya), hogy többen körbe is vennék őt pusztán kíváncsiságból, ha sírni látják. Ezt ő nem viselné el. Eleve nem menne emberek közé. Nem beszélve arról, ha Lily Evans vállán találják pityeregni, az egyenesen botrányos lenne a már emlegetett feszült viszonyok miatt…

    Páros kémia: 4 pont
    Nem érzem, hogy a két lány közelebb került volna a másikhoz. Írtad ugyan, megannyi közös jelenet árán a tudtomra adtad, hogy igenis van valamilyen kapcsolat közöttük, de olyan erőltetetten és furcsán elém tárt viszonyra sikerült, hogy… Én nem tudom elhinni, ne haragudj. Persze a barátkozás fogalma mindenki szerint más és más, de én itt és most nem tudok ennél többet adni. Még úgy se, hogy azért elég súlyos titkokat is elejtettek egymásnak, de sajnos annyira hanyagul tártad elém (vagy talán csak nem a megfelelő szavakkal), hogy mindössze négy pontra tudom értékelni.

    VálaszTörlés
  4. Titkos kulcs: 3 pont
    Narsissa titka/furcsa viselkedésének oka az, hogy kém(nek készül)… Nos, ez önmagában nem elvetendő, sőt, kifejezetten szuper ötlet, de mivel te egy gyenge, pityergő, önbizalom hiányos, zavart lányt mutattál be nekünk, ezt nemhogy nem hiszem el, de komikusnak is tartom. Egy kém (kémnő, akinek megjegyzem, többszörösen kell teljesíteni) erős, fegyelmezett, sosem tudod, mire gondol, nem kelt gyanút és ami még főbb: sosem tudod, hogy kém. Narcissa Black esetében sem gondolná senki, de nem azért, mert annyira erős vagy bátor, esetleg alkalmas, hanem mert az itt olvasottak alapján már elsőre megtörne. Ráadásul maga a kémkedés/kém-ügy pusztán emlegetve lett a fic vége felé, nem volt kibontva, kidolgozva, mindössze megtudtuk, hogy Narcissára ez és ez vár. Ennyi nem elég.

    Szubjektíve: 4 pont
    Dumbledore szerepét/fontosságát értem, de ezt a szálat sem sikerült elkapnod. Az ő jelenetei nem rosszak, de valahogy nem a megfelelő szavakat adtad a párbeszédek alkalmával a szájába, és ez megint csak zavart. Ha egy szóval kellene jellemeznem a sztorit, azt tudnám rá mondani, hogy csapodár. Kapkodtál, nem is igazán tudtál mit kezdeni a helyzetekkel, és olyan „teenage-dream” lett. Ez nem rossz, de nem nekem való.
    Egy körültekintőbb bétázás is ráfért volna a szövegre – biztosan átnézte valaki, de én nem egy alapvető bakit felírtam magamnak, amik egy kihíváson nem szerepelhetnek (pl. azt írtad, hogy Roxmortsi, holott ez már kis kezdőbetűs lesz, mivel melléknév). Magam is elkövettem már jó néhányat sietség és figyelmetlenség miatt, nem egy kihin ezért vesztettem jó sok pontot, megérdemelten. Azért hívom fel a figyelmed rá, mert valóban fontos arra törekedni, hogy legalább a küllembe ne tudjanak belekötni, ha a tartalom nem az igazi. Ha mindkettő hagy maga után kivetni valót, az nem szerencsés. Nálad is ez van, sajnos. Azért ne törj le nagyon a soraim láttán, nem lehúzni akartam a ficet, egyszerűen ez az őszinte és jó szándékú véleményem.

    Örülök, hogy olvashattam!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Író!

    Mivel szorít a határidő, jelenleg csupán a pontokat hozom; a kifejtett véleménnyel/magyarázattal a következő napon érkezem majd.

    1. Tél-faktor: 3 pont
    2. Összkép: 4 pont
    3. Páros-kémia: 4 pont
    4. Titkos kulcs: 4 pont
    5. Szubjektív vélemény: 3 pont

    VálaszTörlés
  6. Tél faktor: Nem éreztem hangsúlyosnak, azon kívül, hogy havazik és hideg van, nem volt szerepe, bármilyen évszakban játszódhatna a történet. 3 pont
    Összkép: Kissé döcögősnek éreztem az egész írást, néhol hosszú sorok telnek el anélkül, hogy bármi történne, ami előre viszi a sztorit. A helyesírásodban akadtak problémák, illetve voltak olyan elütések, amelyeket már egy újabb átolvasással is ki lehetett volna küszöbölni. Helyenként olyan kifejezéseket, ragozásokat használsz, melyek nagyon magyartalanok. Sajnos mindezek rontottak az olvasásélményen. 3 pont
    Páros-kémia: Nagyon OOC a két lány. Lily túlbuzgó, és bocsi, hogy ezt írom, idegesítő, mikor az igazgatóhoz megy, hogy kérdezősködjön olyan dolgokról, melyekhez semmi köze. Nem úgy tűnik, mintha barátkozni akarna Narcissával, hanem mintha csak a titkai érdekelnék. Narcissa pedig egyáltalán nem úgy lett ábrázolva, mint elvárnánk, egyáltalán nem illik hozzá az sem, hogy nyilvánosan sír, az pedig végképp nem, hogy egy szinte idegen vállán. A történet végére sem éreztem úgy, hogy barátokká váltak volna, noha már a közepe felé úgy hivatkozol Lilyre, mint Narcissa barátjára. 3 pont
    Titkos kulcs: Kétségtelenül megjelenik a történetben, de én még több magyarázatot vártam volna arra, hogy is jutott addig Narcissa, hogy egy ilyen döntést meghozzon, noha az általad leírt jellemzése alapján abszolút nem való kémnek. 5 pont
    Szubjektív: Érdekes alapötlet, hogy a két lány barátok voltak, de nem tudtad kellően kibontani a történetet. Kapkodtál, hánykolódtál benne. Én a helyedben újra gondolnám a koncepciót, kibővíteném, a hibákat pedig egy bétával kijavíttatnám. 3 pont

    VálaszTörlés
  7. És akkor a pontokhoz a magyarázat:

    1. Tél-faktor:
    A történet elején egyértelművé teszed az évszakot a leírással, de utána ez az információ teljesen a homályba vész - legalábbis előttem. Bevallom, a történet végén, mikor rápillantottam a pontozói sablonra, és megláttam, hogy első pontban a tél-faktort kell pontoznom… nos, igencsak meglepődtem, mert a történet olvasása során ez a nagyon fontos kulcs majdhogynem teljes mértékben megszűnt létezni, nem hatotta át a történetet ez az egyszerre gyönyörűségeket és szörnyűségeket is magában hordozni tudó hónap. Mivel a tél a kihívás főtémája, még inkább hiányzik a jelenléte (bármilyen formában) a történetből.

    2. Összkép:
    Ennél a pontnál mondhatni már mindent leírtak előttem a többiek, ezért nem is szaporítanám nagyon a szót, csak néhány számomra fontosabb elemet emelnék még ki.
    Kezdem a vesszőparipámmal: a gondolatjel vesztes csatája a kegyetlen kötőjelek hadával szemben. Ergo, párbeszédeknél gondolatjeleket használunk, nem pedig kötőjeleket. Sajnos nagyon hamar és maradandóan fel tudom magam húzni ezen a típushibán, és nem tudok eltekinteni a botlástól a történet olvasása közben egyetlen pillanatra sem, hiszen tulajdonképpen folyamatosan az orrom alá dörgöli az író.
    Az első mondat mindig kritikus - ennek nagyon pöpecnek kell lennie, felkeltenie az olvasó érdeklődését, és amolyan stílusirányt mutatnia magára a történetre; itt ez nem jött össze, sőt, pont az ellenkezője - nem is a hosszával van a baj, hanem egyszerűen nem áll össze egy folyamatos, összeillő egésszé, és nagyon nem szerencsés, ha egy történetnél már az első mondaton fennakad az olvasó.
    Maga a fogalmazásmódod, stílusod, úgy érzem, még nem egészen kiforrott. Akadtak részek, ahol egész szépen, olvasatosan fogalmaztál, de sajnos a történet nagyobb részét zavaros mondatszerkezetek tették ki. Emellett voltak elírások, helytelen ragozás és szóhasználat, felcserélt szórend és hibás központozás.
    Csak hogy lásd te is, mire gondolok a zavaros mondatszerkezetekkel, hozok egy példát:
    “Lilynek csak derékból egészen kicsavarodva megfordulva volt látható, hogy a másik lány szinte szempillantás alatt az ajtónál terem, és félig se fölöltözve elrohan.” -- Nem csak Lily teste csavarodott ki, hanem a mondat is, és akadt szép számmal még ehhez hasonló, ami sajnálatos módon igen megnehezítette az olvasást, és visszavett magából az olvasási élményből.
    A cselekmény egy jó elgondoláson alapszik. A fő gondot a két főszereplőd okozza, ugyanis hiteltelenek abban a szerepkörben, amit rájuk húztál. Ha egy kicsit jobban elmélyedsz a karaktereidben, megpróbálod behatóbban megismerni őket - a személyüket, a motivációikat, stb. -, akkor máris könnyebben tudsz velük egy hihető történetet kreálni. Türelem. Ez sok kell egy ilyen folyamathoz, de hidd el, a végén megéri.

    3. Páros-kémia:
    Nem igazán éreztem úgy, hogy ez a történet egy barátságról, annak megszületéséről szólna; maga az alapötlet remek, és nagyon szép és izgalmas történetet lehetett volna kihozni belőle, de úgy gondolom, kicsit elsietted - nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a kapcsolat kialakítására, érzékeltetni a fokozatokat, valamivel jobban belemélyedni a témába, s vele a karakterekbe.

    A történet közepén, miután Lily beszélt Dumbledore-ral, elhangzik ez a félmondat:”A lány nem várt semmit szótlan barátnőjétől” … Nos, Narcissát már ekkor a barátnőjének nevezni felettébb nagy túlzásnak érzem; hiszen tulajdonképpen csak a történet elején váltottak pár szót, Narcissa pedig sírdogált egy keveset Lily vállán - de ettől még nem születik meg egy barátság - legalábbis az én értelmezésemben -, és Lilyt is ekkor még inkább csak a kíváncsisága hajtja Narcissához, mintsem a baráti törődés...

    Narcissa nekem egy gyámoltalan, határozatlan, sokszor karakteridegenül kislányos viselkedést bemutató szereplő lett. Lily már inkább volt önmaga, bár nála is akadtak kilengések - ám közel sem olyan mértékben, mint a másik lánynál.

    VálaszTörlés
  8. 4. Titkos kulcs:
    Nagyon nehéz dolgom volt ezzel a kulccsal. Benne volt, igen, kétszeresen is Lily és Narcissa által, de a kémet, mint foglalkozást nem igazán sikerült jól és pontos értelmezéssel beleszőni a történetbe - legalábbis az én szempontjaim alapján.
    Az igaz, hogy Lily az egész történet folyamán kutakodik, kíváncsiskodik, kérdezősködik… én mégsem tudnám rá azt mondani, hogy kém… még kezdő kém sem. A kém maga egy összevontabb fogalom, és Lily nekem szimplán inkább csak egy kíváncsi kis boszorkánynak jött le, aki szeret tudni dolgokról, ahogy Dumbledore is megmondta, de a kémségtől még nagyon távol áll az, amit ő csinál - még ha volt is egy konkrét kém-jelenete a végén, amikor Narcissát próbálta elcsípni; ennek egyébként nagyon örültem. És igen, a történet végén kiderül, hogy inkább Narcissával kapcsolatban kell figyelembe venni ezt a kulcsot - ami egyébként egy nagyon ügyes csavar volt, teljesen megleptél vele, egyáltalán nem számítottam rá -, viszont sajnálom, de nekem így is kevésnek bizonyult ez a kulcs. Ahhoz, hogy ha Lilyvel nem is, de Narcissával működjön a kém kulcs, kicsivel több információmorzsát kellett volna elszórni a történet során, amik bár nem nyilvánvalóan, de mégis erre a fordulatra utalhattak volna, amik elérhették volna, hogy a végén homlokon csapjam maga, hogy hú, tényleg, akkor ezért viselkedett így és ezért tette ezt meg azt… Ám Narcissából igazából végig csak annyit lehetett megismerni, hogy szereti félbehagyni a megkezdett mondatait - oké, hogy a sejtelmesség és titkolózás jellemző kém-tulajdonság, de itt én sajnos nem tudtam ezt a kettőt összekapcsolni, és ezáltal sokat vesztett a jelentőségéből a kulcs is.
    Félreértés ne essék, értem én, hogy ez a történet inkább arra koncentrál, hogy hogyan lesz valakiből kém, mintsem már magáról a tevékenységről, de én ehhez is több és mélyebb háttérinformációt igényeltem volna. (Még az is lehet, hogy jobban működött volna az egész történet, ha nem Lily, hanem Narcissa szemszögéből íródik, és azt próbálod elmesélni, hogy pontosan miért és hogyan is vált Narcissa a Főnik Rendjének tagjává. Persze ez a te történeted, és nem is akarok beleszólni, egyszerűen én csak így látom, és ha már kigondoltam, akkor miért ne osztanám meg Veled is. :))

    5. Szubjektív vélemény:
    Mivel itt teljes mértékben szubjektív véleményt kell nyilvánítani, így bevallhatom, hogy nem igazán az én stílusom ez az általam tényközléses írásmódnak nevezett stílus; jobb szeretem, ha az író elmesél egy történetet, nem pedig elmondja - a kettő között ég és föld a különbség. (Természetesen vannak olyan esetek, ahol pont ez a stílus adja magának a történetnek a fűszerét, de jelen esetben nem erről van szó.) A mondatok valahogy nem kapcsolódnak akadálymentesen önmagukon belül és kívül sem, nem éreztem olvasás közben a szöveg folyamatosságát. Nem igazán tudom ezt jobban és világosabban leírni, de talán így is megérthető, hogy mire akarok kilyukadni. :) Maga a cselekményváz szerintem egy igazán jó ötleten alapszik; volt eleje, közepe és vége a történetnek, csupán az ezeket összekötő részek lettek úgymond elmismásolva, elsietve, egyes pontokon szerintem fontos momentumok kihagyogatva. Viszont a stilisztikai hibák engem személy szerint borzasztóan zavartak, ráadásul a szöveget is még inkább darabossá, nehezen olvashatóvá tették.
    Szeretnék több pontot adni, de az igazat megvallva, ennyit is azért tudok adni, mert látom a történetben a potenciált. Ha egy kicsit átdolgoznád, kibővítenéd egy-egy jelenettel, nagyobb hangsúlyt fektetnél magának a két főszereplő barátságának a kialakulására és dinamikájára, akkor azzal sokat lehetne színesíteni, javítani a történeten.

    Tényleg nagyon sajnálom a kevés pontot, de ha én végigsóhajtozok egy történetet, mert nem értem a karaktereket, vagy nem hitelesek, stb., akkor tulajdonképpen történet-élvezeti tényezőről nem is igazán lehet beszélni - viszont akadtak olyan momentumai a történetednek, amik tetszettek, vagy legalább rávilágítottak egy ígéretes lehetőség halovány nyomvonalára.


    Köszönöm, hogy olvashattam a történetedet!

    Üdv,
    Sly

    VálaszTörlés
  9. Kedves Író!

    Köszönöm a türelmedet, hozom a pontjaidat.

    Előre is szeretném leszögezni, hogy nem a bántásod a cél, hanem a segítség, és a bátorítás. Előre is elnézést, ha kicsit nyersebb vagyok a kelleténél.
    Lássuk a medvét:

    1. Tél-faktor: 3 pont
    Felhasználni felhasználtad, de nekem ez sajnos kevéske volt. Alapkulcs volt, több szerepet is kaphatott volna akár ténylegesen, akár átvitt értelemben; semmilyen különösebb szerepe nem volt.

    2. Összkép: 3 pont
    Sajnos tele volt helyesírási hibával, rengeteg helyen gondot okozott számodra a gondolatjelek megfelelő használata és az esetlegesen utánuk következő mondatok, kommentárok megkezdése, helyes írása. Sok helyen észrevettem, bizonyára az utólagos javításoknak köszönhetően, hogy bizonyos mondatokban nem teljes tagmondatokat javítottál át, csupán szavakat, ezáltal butaságot írtál le akarva-akaratlanul is. Hemzsegett az értelmetlen mondatoktól, furcsa szórendeket kreáltál, olyan hatást keltett, mintha többségében csak egymás után dobáltad volna a szavakat, amik éppen eszedbe jutottak.
    A párbeszédek többsége leginkább arra engedett következtetni, hogy a lányok buták, pedig nem azok. Értem én a kettejük között minden tekintetben feszülő ellentéteket és különbségeket, de ennek ellenére a beszélgetéseiknek nem kellett volna ennyire... hogy is fogalmazzak... leginkább értelmetlennek lennie. Semmiről nem szóltak, csak kényszeredett társalgásnak éreztem, a szükséges rossz, kell, hogy előrevigye a cselekményt.
    Összecsapottnak és „mostohagyereknek” érzem részedről ezt az alkotást, amit igazán sajnálok.

    3. Páros-kémia: 3 pont
    A dőlt betűs részekkel igyekezted sugallni, mikor a lányok gondolatairól volt szó, hogy mély baráti viszonyt próbálsz közéjük applikálni, de nekem inkább csak pillanatnyi fellángolásnak, kíváncsiságnak és muszájnak hatott az egész.
    Fellángolás, mert jaj de jó, hogy végre valaki foglalkozik velem, kíváncsiság, hogy Lily állandóan nyomozgatott Cissy után, és muszáj, mert végre Cissy talált egy olyan embert, aki nem jelenthet rá veszélyt, muszáj elmondania a dolgait, ha csak érthetetlen foszlányokban is, addig sem őrül bele a teherbe. Ez nem barátság, csak szükségletek és azok kielégítése.

    4. Titkos kulcs: 4 pont
    Használtad ugyan, de ezt is kevéskének érzem. Jó lett volna, ha valami tényleges izgalmat, valami konkrétat is elénk társz, és tényleges értelmet, jelentőséget kap a kulcsod. Amennyire tudtad, köré építetted az eseményeket, de örültem volna, ha jobban kifejted, megfested.

    5. Szubjektíve: 3 pont
    Ne haragudj meg, de az alkotásod egyáltalán nem lett a kedvencem :(
    Nehézkes volt a sok értelmetlen mondat miatt, nagyon zavaró volt a számtalan hiba és fogalmazásbéli, szórendi bukfenc. Nem volt sem érdekes, sem eseménydús, pedig a kémkedés már önmagában is komoly izgalmat sejtet, amitől az embernek az egekbe szökik az adrenalinja – jobb esetben.
    Úgy gondolom, nagyon sokat kell még fejlődnöd mind fogalmazásban, mind technikában, mind pedig koncentrációban.
    Kis fiatalnak, kissé tapasztalatlannak érezlek a fogalmazásod és a stílusod alapján – ne sértődj meg, kérlek, ha nem így van –, még nincs veszve semmi, sőt! Egy jó béta és rengeteg olvasás nagyon sokat segíthet a fejlődésedben. Dolgozz sokat, és fordíts több időt az alkotásodhoz való viszonyodra. Szeresd, amit csinálsz, és akkor nem lehet baj!

    Bocsáss meg, ha kissé nyers voltam, nem a lehúzás és a bántás volt a célom, mint előre jeleztem is, hanem a segítés.
    Kitartást és sok ihletet kívánok Neked a továbbiakhoz!

    Üdv, Csibi

    VálaszTörlés