Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
2016. január 17.
2016. január 16.
Eredményhirdetés és búcsú a II. WWCh-tól
Kedves Alkotók, Zsűritagok, Kritikaírók és Olvasók!
Köszönjük, hogy ezúttal is velünk tartottatok az elmúlt hónapokban. Habár 2015-2016 fordulóján nem ment minden olyan gördülékenyen, mint az első alkalommal, akadtak dolgok, amik jobban sikerültek. Ehhez azonban mi szervezők kevesek lettünk volna, csak veletek együtt sikerült.
Reméljük ti is annyira élveztétek az együtt eltöltött időt, mint mi. Bátran állíthatjuk, hogy az év utolsó hónapjaiban ismét találkozunk.
Alább olvashatjátok az eredményeket melyeket a kapott pontok átlagaiból számoltunk. Két későnk is akadt, náluk a végösszegből került levonásra a naponkénti -2 pont. A maximálisan elérhető pontszám így 35 volt.
Képek:
1. Irish Lady: Vágyak tükre (31,5p)
2. Sybill Dumbledore: Fogd be, Weasley (30,17p)
3. Annie Winslow: Difference (25,6p)
Történetek:
1. stoobie: Táncolj, kislány! (33,29p)
2. Kaszandra Berett: Lélektükör (30,71p)
3. Zajec: Szilánk-lánc (27,83p két nap késés után)
4. Kadma: Hideg, mint a jég (25,57p)
5. Emyke: Öt emlék (24p)
6. Sybill Dumbledore: Minden rendben? (12,67p négy nap késés után)

Alkotó az alkotás mögött
Elérkeztünk ehhez a pillanathoz is. Minden kritika megérkezett, amire vártunk, tehát már nincs ok, amiért tovább kellene titkolnunk, ki mit alkotott a II. Winter Wonderland Challange-en. Íme a listák:
2015. december 20.
Szilánk-lánc
A háborút Voldemort és csatlósai nyerték, de a hatalom sosem elég. A Nagyúr meg akar szerezni valamit, amitől impériuma dönthetetlen lesz, de a titkot védő ősi átkot csak egyvalaki tudja megtörni: Bill Weasley. A szívnek pedig nem lehet parancsolni.
2015. december 18.
Hideg, mint a jég
Három évvel Fred után Weasleyék legidősebb fiukat is elveszítik. Előzőleg Bill egy levél kíséretében Ginnynek küldi el az emlékeit, annak a családtagjának, akiben a legjobban megbízik, és a lelkére köti, hogy ne mondja el a szüleiknek, amit látott. Ginny alámerül Bill emlékeibe, miközben attól fél, hogy talán egyáltalán nem is ismerte a bátyját...
2015. december 14.
Minden rendben?
Lily egyik Roxmortsi kirándulás alkalmával a Három Seprűből meglát egy síró lányt. Maga sem tudja, milyen ötlettől vezérelve megy oda hozzá és ül le mellé, de végül megteszi. Lassan ténylegesen megismerkednek egymással, és hamarosan kiderül, több közös is van bennük, mint azt hinné. S később a kérdés már csak az, hogy vajon biztosan minden rendben?
2015. december 11.
Lélektükör
A történet hősei: Perselus Piton, főállásban gyógynövénypatika üzemeltető, másodállásban keresztapa, és Albus Perselus Potter, egy kisfiú, akin kifog az „r” és az „l” betű, de egy sebzett szívű férfi meggyógyítására a délutáni alvásból felébresztve is képes. Egy sérült ember története arról, mikor a lelke találkozott egy gyermek tekintetével. A történet non-magic.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)