2015. február 2.

DaeMoon a WWCh-ról

Kedves Mindenki. ^.^
Mikor az elején megkértek rá a Szervezők, hogy írjunk majd a végén valamit, gondoltam nem lesz ez olyan nehéz, de most mégis az. Utálok búcsúzni, szóval elég rövid leszek (remélem).
Köszönöm nektek kedves Alkotók, hogy megírtátok ezeket a történeteket, jó volt olvasni őket, még azokat is, amik önmagam miatt nem lopták be a szívembe magukat, szépen kivitelezett írások voltak. Látszik, hogy rengeteget dolgozatok minden egyes történeten, én pedig nagy örömmel olvastam mindet hol megkönnyezve, hol nevetgélve a szereplőkön. Remélem, sikerült kiviteleznem az eredeti tervemet, nem megbántani senkit; ha mégis így lenne, itt a bejegyzés alatt akár lehet is hozzákezdeni a megkövezésnek, de azért remélem, megúszom a dolgot. :p
Na és persze, hogy a másik oldalhoz is szóljak: Kedves Szervezők, remek hangulatú kihívást hoztatok össze, nagyon örülök, hogy gondoltatok rám az elején. Új, értékes tapasztalat és élmény volt zsűriként részt venni egy kihíváson, és a „másik oldalon” állni. Az biztos, hogy egy perc unatkozást sem engedtetek nekünk a sok-sok színesítő cikkel és a zsűri-csoporttal. ^.^ Viszont mivel azt mondtátok, minden észrevételt említsünk meg ezért, mint jövőre potenciális írójelölt egy apróságot megjegyeznék: Elképesztően rengeteg kulcsot kitaláltatok, ami egyfelől nagyon izgalmassá tette a kihívást, másfelől igencsak feladtátok a leckét az íróknak. Persze nem tudhatom, ők hogy élték meg, hogy ennyi feltételt kellett szem előtt tartaniuk egy-egy novella megírásánál, de én úgy láttam, általában két-három beépítésével boldogultak kiemelkedően, a többi mintha kicsit elsikkadt, háttérbe szorult volna. De hát ennyi felé figyelni igencsak nehéz, jövőre talán némi könnyítés ezen a téren nem ártana a mezőnynek. Persze minden rajtatok áll én csak kontárkodok az oldalvonalról. :D
Végül pedig kedves Zsűri társak. Bár én csak valahol fél-távon estem be az Arckönyv csoportba, a hangulat kétségtelenül remek volt, kár lett volna kihagyni az élményt. Köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam veletek, örülök, hogy együtt dolgozhattunk. <3

Nagyon jól éreztem magamat, szóval köszönet Mindenkinek, tényleg élmény volt itt lenni veletek, remélem jövőre így vagy úgy találkozhatok veletek ugyanezen a kihíváson. Addig meg valamelyik másikon, vagy csak úgy a Meri fórumon, vagy épp valamelyik történeteknél, mert ígértem ám nem is egy embernek, hogy meglesem a profilját. ;)
*felvértezi magát az esetleges kőzápor ellen és elspurizik olvasni.*

Viszlát és nagy ölelés Mindenkinek,

Dae

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése