Kedves Erre-tévedt-érdeklődő!
Örömmel tudatjuk veletek, hogy 2015. október 17-én 19:00-kor hivatalosan is útjára indul a II. Winter Wonderland Challenge, amelyre szeretettel várunk minden új és visszatérő érdeklődőt. Miután tavaly sikeresen kiveséztük az angolszász és a katolikus karácsonyi
ünnepkört, idén a TÉL lesz a központi téma, a két fő vonalat pedig a MAGIC,
valamint a NON-MAGIC vonatkozású alkotások adják majd.
A szemfülesebbek talán már észrevették, hogy
egyszer sem használtuk a cikkben az író megnevezést, s ha már így kitértünk rá,
akkor azt is eláruljuk, hogy ennek oka van. Ami nem más, minthogy az idei
kihíváson nem csupán írókat várunk, hanem négy kategóriát tervezünk indítani, amik a következők:
Mi is tudjuk, hogy ez a négy alkotói forma egymással nem
versenyeztethető, így mindegyik értékelése külön fog zajlani, és mindenhol
hirdetünk majd győztest.
Nem szeretnénk senkit sem túlságosan korlátozni az alkotói szabadságában, így az
megengedett, hogy egyszerre akár két kategóriában is induljatok, amennyiben
azokat meglátásotok szerint teljesíteni tudjátok. Továbbiakért böngésszétek a
WWCh blogjára már feltöltött szabályzatot, útmutatót.
Összegezve
az eddigieket: A jelentkezés október 17-én, holnap után 19:00-kor startol. Kérünk
benneteket, hogy a kategóriákhoz kapcsolódó tudnivalókat és a szabályzatot
egyaránt figyelmesen olvassatok át, mielőtt elkülditek a jelentkezéseteket!
Addig is, ha kérdésetek, észrevételetek van, jelezzétek a poszt alatt, vagy emailben a winterwonderland.challenge[kukac]gmail[pont]com címen.
Üdvözlettel:
Bellinda és Aidemera